Ez egyelőre csak az onkológiánál sikerült – ott is csak részben. Magyarországon jelenleg 12 onkológiai centrum található (ebből kettő a fővárosban), s vannak olyan régiók, amelyek ellátása ebből a szempontból egyáltalán nem megoldott - írja mai számában a NAPI Gazdaság. Az onkológiai centrumok egységes rendszerének kialakítását is megcélzó népegészségügyi program értelmében az egységes elvek alapján egymillió lakosra két centrumnak kellene jutnia. Ezeket olyan helyeken kell kiépíteni, ahol a rendszer legdrágább része, a sugárterápiás központ már megvan, hiszen erre a kemoterápiás ellátást jóval kevesebb pénzből rá lehet húzni – mondta a lapnak Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Daganatsebészet pedig már minden megyei kórházban van. A centrumok kiépítése önmagában nem old meg minden problémát, hiszen a finanszírozási rendszerben is érdekeltté kell tenni az intézményeket, hogy a beteget a megfelelő ellátás felé irányítsák. Jelenleg ugyanis a kórházakban sokszor elvégeznek olyan beavatkozásokat is, amelyekhez nem áll rendelkezésre a szükséges szakgárda, tapasztalat vagy felszereltség. Az ilyen esetek nagyban ronthatják az intézmények mortalitási mutatóját. Ha a finanszírozási rendszer azt is támogatná, hogy a megfelelő szinten kapja a beteg a megfelelő ellátást akkor ilyen esetek nem fordulhatnának elő. (Ez „mellesleg” a kidobott egészségügyi reform egyik alapelve is volt.) Természetesen nemcsak az onkológia területén lenne szükség ilyen centrumokra, hasonló fejlesztésre szorul a kardiológia is. Jelenleg minden megyei kórházban van magas színvonalú kardiológiai ellátás, ám a prevenciós ellátás és a rehabilitáció már nem ilyen egységes, márpedig ezen a területen is egységes, progresszív ellátást nyújtó centrumokra lenne szükség. A centralizálást segítheti az a debreceni beruházás, amelynek keretében komplex gyógyító-megelőző-utókezelő központ jöhet létre Debrecenben. A 12 milliárd forintos költségvetésű beruházás a maga nemében az eddigi legnagyobb Magyarországon. A költségekhez 1,7 milliárd forinttal járul hozzá az állam, míg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) saját forrásból 1,32 milliárd forintot biztosított. A fennmaradó 9,1 milliárdot az EU (az európai regionális fejlesztési alap) adja.