A Napi Gazdaság cikke

Átlagosan harminc napig vannak táppénzen egy évben a betegeskedő magyar dolgozók, egy napra pedig megközelítőleg háromezer forintra jogosultak - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tavalyi évről szóló összesítéséből.
A rendszerváltozás idejéig visszanyúló adatsor jól tükrözi vissza a kilencvenes évek munkaerő-piaci folyamatait: az évtized elejére jellemző csődhullám miatt sokan menekültek táppénzre, 1995-ben például rekordnak számító negyven napot töltöttek átlagosan táppénzen a dolgozók. Az esetek száma az évek során folyamatosan apadt, egészen 2003-ig, amikor viszont ismét emelkedésnek indult. Azóta újból egyre kevesebb esetet regisztrálnak, tavaly például 1,1 milliót. Az egy napra jutó táppénzkiadás mértéke ellenben évről évre emelkedik.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékese (OEP) lapunk érdeklődésére elmondta: a tendencia hátterében az a szigorítás áll, amely szerint az úgynevezett passzív (vagyis a biztosítási jogviszony megszűnését követően kapható) táppénzt 180 napról 45-re maximálták, tehát jelentősen szűkítették a munkából kiesők ebbéli mozgásterét. Emellett a kereset növekedése miatt az egy napra jutó táppénz összege emelkedett. Az OEP szóvivője, Molnár Barbara azt mondta: a két tendencia nagyjából kiegyenlíti egymást, ezért a társadalombiztosítás táppénzkiadásainak teljes mértéke alapvetően stagnál.
A táppénzkiadás mértéke tizennyolc év alatt 24,3 milliárd forintról 97,39 milliárdra duzzadt, az egy napra jutó kiadás 245 forintról 2953 forintra nőtt. Az idén 107 milliárd forintot terveznek táppénzkiadásra - annyit, mint tavaly, ám akkor megtakarítást sikerült elérni a kasszában.

A táppénzes napok alakulását nehéz előre megbecsülni, az éves gyakorisággal jelentkező influenzajárványok is befolyásolják. Az az idő mindenesetre elmúlt, amikor a munkahely elvesztésétől való félelem miatt mentek tömegesen táppénzre az alkalmazottak. Sőt, épp emiatt inkább betegen is dolgoznak (igaz, hogy a táppénzes idő alatt nem bocsátható el a dolgozó, ám a munkakörét mással pótolhatják, majd a visszaérkezésekor kötnek útilaput az alkalmazott talpára). Az orvosok szerint míg a rendszerváltozás előtt szinte nem volt olyan dolgozó, aki egyszer-egyszer ne ment volna betegállományba akkor is, ha éppen nem volt semmi baja, manapság a legnagyobb járványok idején sem tapasztalható tömeges táppénzigény. A lapunk által megkérdezett szakemberek azt mondják: lényegében megszűnt az orvos-beteg közötti összekacsintás, a doktorok többsége inkább amiatt aggódik, hogy nagyon sokan indokolt esetben sem mennek betegállományba.

Az emberek jobban tartanak a munkahelyük elvesztésétől, mint egy-egy betegség szövődményeitől - állítja egy fővárosi háziorvos. Tapasztalatai szerint a gazdasági társaságoknál dolgozók kevésbé veszik igénybe a betegállományt, mint a közszférában tevékenykedők. További fontos tényező a vizitdíj bevezetése. A több mint 20 százalékkal csökkent orvos-beteg találkozások egyik következménye, hogy azok, akik egy-egy könnyű megfázással is felkeresték a doktorukat, most nem teszik, közülük is kevesebben mennek el - orvosi javallatra - pihenni.

Mindemellett azonban azt is megfigyelték, hogy egyre komolyabb panaszokkal fordulnak orvoshoz mostanság. Az ellátást sokan csak akkor veszik igénybe, amikor már nagy a baj, így a betegség kezelése is tovább tart. A nevük elhallgatását kérő doktorok azt mondták: a vizitdíj káros mellékhatása, hogy a betegek jóval nagyobb arányban próbálkoznak az öngyógyítással, mint korábban. Ez pedig a súlyos betegségek gyakoriságát és a munkából való kisesés idejének növekedését eredményezi. Példaként az influenzát említették. A kezdeti tünetek megjelenésekor nem mindenki fordult orvoshoz, csak akkor, amikor szövődmény - a leggyakrabban tüdőgyulladás - alakult ki. Míg influenzás megbetegedés esetén általában egy hét pihenés is elegendő a gyógyuláshoz, addig a tüdőgyulladás hathatós kezelése akár egy hónapot is igénybe vehet.