Az EU-csúcson viszont úgy döntöttek, hogy nem lesz egységes támogatás, egyedileg viszont lehet pénzhez jutni.

A Gyurcsány által felvázolt program célja az lett volna, hogy pénzt biztosítsanak az országoknak, megerősíteni a bankokat tőkével, átalakítani magánszemélyek és vállalatok rövid lejáratú hiteleit hosszabb távú hitelekké, valamint közvetlenül segíteni a reálgazdaságot új hitelekkel, támogatásokkal, beruházásokkal.

A miniszterelnök egyszersmind megerősítette azt a magyar álláspontot, hogy fel kell gyorsítani az euróövezeti csatlakozást.  Nem akarunk előszobázni, ott akarunk lenni, ahol az események történnek - fogalmazott az MTI tudósítása szerint a miniszterelnök. Az csúcson azonban ezt az ötletet sem támogatták.

Az európai uniós állam- és kormányfők informális találkozója előtt nyilatkozva a miniszterelnök leszögezte: fel kell hívni a nyugati EU-tagok figyelmét arra, hogy az egyes bankoknak nyújtott támogatásnak ki kell terjednie a kelet-európai leánybankokra is.

- Az nem járja, hogy Közép-Európára csak akkor van szükség, amikor lehetőséget teremt a régebbi EU-tagok számára - intett a kormányfő. Úgy vélte, a külföldi befektetéssel felelősség is jár, a támogatásnak a leánybankokra is ki kell terjednie. 

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a 180 milliárdos csomag - amely a tíz kelet- és közép-európai EU-tagországon kívül Horvátországra és Ukrajnára is vonatkozna - az eddig elhangzott valamennyi kezdeményezésből próbál átfogó programot alkotni. 

A számítások szerint a térség országainak központi bankjait, illetve a nyugati bankok térségi leányainak tőkefeltöltését összesen 50-60 milliárd euró, a szerkezetüket átalakító bankoknak nyújtandó tőkesegítséget 35-45 milliárd, a reálgazdaság élénkítését 75-85 milliárd euró szolgálná a csomagon belül. 

A program nagyságrendjével kapcsolatban Gyurcsány Ferenc megemlítette, hogy a Világbank, az EBRD és az Európai Beruházási Bank (EIB) pénteken bejelentett, 24,5 milliárd eurós nemzetközi támogatási programját - amely maga is részben már korábban ismert támogatási elemeket gyúrt egybe - az első reakciók kevésnek ítélik. De leszögezte, hogy megítélése szerint helyes irányú, jó kezdeményezésről van szó.

Az informális jellegű EU-csúcstalálkozó a miniszterelnök megítélése szerint "a hétköznapi életben két legfontosabb dologról szól, munkahelyről és pénzről", ám beleilleszkedik egy hosszabb folyamatba is: a világ húsz fejlett és feltörekvő országát, valamint nemzetközi szervezeteket magában foglaló csoport munkájába, amelynek célja a globális pénzügyi-gazdasági rendszerépítés. 

- Európának meghatározó szerepet kell játszania abba, hogy miképpen alakítják át a pénzintézményeket, hogyan alakulnak ezek a folyamatok - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

Hangoztatta: érdemi viták vannak az unióban arról is, lehetséges-e, hogy egy-egy ország csak saját bankjait vagy iparágait támogassa, hiszen ezzel versenyelőnyhöz juttathatja azokat állami pénzekből, sértve a tisztességes verseny alapelveit. 

A visegrádi négyek, a három balti tagország, Románia, Bulgária és Szlovénia vezetőinek ugyancsak vasárnapi különtalálkozójával kapcsolatban Gyurcsány Ferenc bejelentette: a konzultációt - amelyen José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is részt vesz - Magyarország kezdeményezte annak egyeztetésére, hogyan érvényesítheti legjobban saját érdekeit Közép-Európa. 

Bejelentette Gyurcsány Ferenc azt is, hogy Brüsszelben kétoldalú találkozót folytat Gordon Brown brit miniszterelnökkel, aki a kormányfő keddi londoni látogatása idején külföldön tartózkodik majd. Londonban Gyurcsány Ferenc más kormánytagokkal, valamint pénzügyi intézmények és szervezetek vezetőivel is konzultál a magyar gazdaság versenyképességének, stabilitásának javítása érdekében tett és teendő lépésekről.

Szerepelt a miniszterelnök brüsszeli napirendjén egy négyszemközti találkozó Borut Pahor új szlovén miniszterelnökkel is. A megbeszélés egyik témája a horvát EU-csatlakozás volt, amellyel kapcsolatban - Gyurcsány Ferenc szavai szerint - "Ljubljanának vannak kritikus megjegyzései". Magyarország felelősséget érez a Nyugat-Balkánért, a régióért, és közre kíván működni abban, hogy elhárítsák az akadályokat a horvát belépés elől, hangoztatta a kormányfő.