Nem hozta nyilvánosságra 2014 óta az ötmillió forintnál nagyobb értékű szerződéseit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), pedig ez törvény adta kötelessége lenne - írja a Magyar Nemzet. Az ilyen megállapodásokat hatvan napon belül nyilvánosságra kell hozni és öt évig hozzáférhetővé kell tenni.

A nyilvánosságra tartoznak a foglalkoztatottak létszámára és összesített bérezésére vonatkozó adatok is. Ezek sem szerepelnek a Klik honlapján. A legalább ötmilliós szerződésekhez hasonlóan a személyi ügyekről is csak 2013-as információk érhetők el a weboldalon.

Ezek között azonban akadnak olyanok, amelyek alapján úgy tűnik, hogy a szervezet munkatársai nem mindig összpontosítanak kellőképpen a munkájukra. Több Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kötött szerződés lejárati dátumaként 2999. december 31-ét jelölték meg. Van olyan is, amely 8900-ig szól. A Magyar Nemzet érdeklődésére a Klik közölte, hogy a honlapjukat folyamatosan frissítik.