Elindult a Nemzeti Versenyport-fejlesztési Program, az új versenysport finanszírozási rendszer, amelynek keretében a tavalyinál 2,7 milliárddal többet, összesen 14,5 milliárd forint állami támogatást kapnak 2023-ban az olimpiai sportágak szakszövetségei – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár csütörtökön az MTI beszámolója szerint. 

Schmidt Ádám elmondta: az eddigi 16 kiemelt sportág helyett mostantól már 43 téli és nyári ötkarikás sportág részesül támogatásban.

A támogatást egy összegben, az év elején kapják meg a sportszervezetek.

A sportért felelős államtitkár elárulta, hogy a frissen bejelentett finanszírozási rendszer kidolgozásakor az olimpiai sportágakat önmagukhoz hasonlították, kidolgoztak egy sportindikátor rendszert, a munkába pedig az illetékes köztestületeket is bevonták.

Schmidt Ádám ígéretet tett arra, hogy folyamatos lesz a pénzügyi és a szakmai ellenőrzés Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó vezetésével.

A támogatást hat területre adja a kormány a sportágaknak, mégpedig:

 

  • működésre;
  • olimpiai felkészülésre;
  • az utánpótlás-rendszer működtetésére;
  • a tagszervezetek támogatására;
  • az edzői bérekre;
  • eszközbeszerzésekre.

 

A sportállamtitkárság vezetője külön kihangsúlyozta, hogy egyetlen sportszövetség sem kap kevesebb pénzt, mint tavaly.

A látvány csapatsportágak által igénybe idén vehető TAO-keret változatlanul 124,9 milliárd forint lesz – közölte szintén Schmidt Ádám.