Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Január 6-a vízkereszt ünnepe, amelyben megjelenik a keleti és nyugati hagyomány is - mondta az MTI szerint Barna Gábor néprajzkutató az M1-en. A keleti rítus szerint a vízszentelés, Jézusnak a Jordán folyóban történő megkeresztelése az ünnep tartalma, a latin rítus szerint viszont elsősorban a háromkirályok tiszteletére és a kisded Jézusnál tett látogatásukra emlékeznek az emberek.

A vízszentelés hagyománya ma is él, a szentelt vizet többféleképpen is felhasználják, például házszenteléshez, de élelmiszert is szentelnek ilyenkor, az elfogyasztásuk pedig egészséget, áldást biztosít. A házszentelésről a néprajzkutató elmondta: nemcsak a házat, hanem a melléképületeket is megszentelték, hogy az áldás az egész gazdaságot, családot érje.

A legfontosabb, legismertebb szokás azonban a háromkirály-járáshoz kapcsolódik, amely a betlehemezésből vált ki. A három bölcsnek a megszületett Jézusnál tett látogatása önálló játékká vált a háromkirály-járásban, a bölcseket megtestesítők jellemzően fehér ruhába öltöznek, nagy csákót viselnek, és kereszttel, csillaggal járnak házról házra.

Időjárásjóslás is kapcsolódik vízkereszthez, amely szerint a tiszta idő jó évet mutat. Vízkeresztkor szokták a karácsonyfát is lebontani - mondta Barna Gábor.