A kormány népszavazási kezdeményezésében a kiskorúak nemátalakító kezelésére vonatkozó kérdés részben olyan beavatkozások megtiltását sugalmazza, amelyek ma sem lehetségesek, részint pedig olyanokat akadályozna meg, amelyeket ma orvosi és szülői döntés alapján végeznek - írja a Népszava. A harmadik kérdés ugyanis úgy szól, hogy „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések?”

Nemátalakító műtéteket ma csak azokon a csecsemőkön végeznek, akik eleve úgynevezett interszex-testtel (hermafroditaként) születnek. (A Háttér Társaság adatai szerint a társadalom 1,7 százaléka ilyen testtel él.) Az orvosok gyakran azt javasolják a szülőknek, hogy az interszex újszülötteken műtéti és egyéb orvosi beavatkozásokat hajtsanak végre, azaz már felcseperedésük előtt tüntessék el az egyik vagy a másik nemi jellegre utaló szervet.

Egyéb esetben eddig sem volt lehetőség nemátalakításra Magyarországon 18 év alattiaknál.A hazai gyakorlatban a nemváltó műtétek és a hormonkezelések csak a felnőtteknek érhetők el. Tavalyig ezek előfeltétele volt, hogy a megkezdésük előtt megtörténjen a hivatalos nem és névváltozás. Tavaly májusban Semjén Zsolt (KDNP) javaslatára ez utóbbit megtiltotta a parlament. Így bár a biológiai korrekcióra elvben megmaradt a lehetőség, annak társadalmi elismerését az állam megtagadja.

Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője elmondta, hogy ezek a kezelések eddig is csak orvosi és pszichiátriai vélemény alapján voltak elvégezhetők. Adataik szerint 2010 és 2013 között mindössze 145-en kérelmezték nemük és nevük megváltoztatását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, 2017. január 1. és 2020. május 28. között pedig 197-en kérelmezték ezt. A köztes időszakról, illetve a korábbi évekről nincsenek adataik, mert azok kiadását a hatóságok megtagadják. Azt tudják, hogy 2010 és 2013 között mindössze 74 ilyen beavatkozás történt.