A múlt hét hétfői lakossági fórumon a kezdeményezők szerint egyértelműen kiderült, hogy műszakilag mind a két nyomvonal megvalósítható - írja a hvg.hu. A helyi lakosok pedig érdemben véleményt akarnak nyilvánítani a kérdésben

A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme évtizedek óta megoldatlan kérdés. A folyamatosan meg-megálló, majd újrainduló tervezési folyamat 2012 óta tart. Ennek fontos állomása volt az egy hete tartott lakossági fórum a Békásmegyeri Közösségi Házban, ahol a fővárosi önkormányzat által megbízott mérnökök kijelentették: műszakilag mind közvetlenül a Duna-parton, mind a Nánási út és a Királyok útja nyomvonalán megépíthető az árvízvédelmi szabályoknak megfelelő védmű.

Az árvízvédelem, így a Csillaghegyi-öblözet védelmét szolgáló létesítmények a főváros feladat- és hatásköréhez tartoznak, de a III. kerületi önkormányzat a még megalkotandó településképi rendeletével és a területre vonatkozó szabályozási tervével meg tudja határozni a nyomvonalat, így ezzel kapcsolatban lehetséges helyi, kerületi népszavazás kiírása.