Régóta tudható, hogy a Netflix fel akar lépni azokkal a felhasználókkal szemben, akik esetében több háztartás használja ugyanazt az előfizetést. Akik eddig megosztották a jelszavukat, most egy levelet fognak kapni a cégtől – írja az rtl.hu.

Ez azt jelenti, hogy hamarosan vége lesz azoknak az időknek, amikor az emberek megosztották egymással a belépési adataikat, hogy egy előfizetést többen használjanak.

A bejelentésből

az egyelőre nem derült ki, mi történik akkor, ha a platform érzékeli, hogy továbbra is jelszómegosztás történik.

A felhasználóknak egyébként segíteni is próbál a cég: az eddig használt vendégfiókok átalakíthatóvá válnak egyedi előfizetéssé, az alapdíj mellett 990 forintért továbbra is meg lehet majd osztani egymás között az előfizetést.

Szigorított a Netflix, amivel azonnal elüldözött egymillió felhasználót

Három hónap alatt egymillió felhasználóját veszítette el a Netflix Spanyolországban. A komoly visszaesés oka a streaming szolgáltató szigorítása: a felhasználói fiókok használatának megosztásáért is havidíjat kell fizetniük a felhasználóknak. Az eddigi tapasztalatok szerint a dühös netflixezők rövid időn belül visszatérnek, immár saját előfizetésükkel. Bővebben>>>