A tárca tájékoztatása szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a vonatkozó kormányhatározat alapján megkezdte egy egységes nemzeti hallgatói szolgáltatórendszer felállításának vizsgálatát, aminek keretében a felsőoktatási hallgatóknak nyújtott intézményi szolgáltatások jelenleginél hatékonyabb és takarékosabb megvalósításának lehetőségeit keresik. A vizsgálat tárgya az, hogy az állam képes-e hatékonyabban, jobban, költségtakarékosabban ellátni az eleve saját felelősségi körébe tartozó feladatot.

A szakértők bevonásával végzett áttekintés a legfontosabb hallgatói szolgáltatásokat érinti, így a lakhatást, étkeztetést, sportolási lehetőségeket is. Célja a megvalósíthatóság megállapítása, és kiterjed az esetleges bevezetés lehetséges dátumaira is. A munka kapcsolódik továbbá a sok esetben előnytelen, drága, a költségvetés számára aránytalanul nagy terhet jelentő felsőoktatási ppp-projektek felülvizsgálatához, ezek között nagyszámú kollégiumi beruházás is van - fejtették ki.

Kiemelték: semmilyen államosításról nincs szó, az állami felsőoktatási kollégiumok, sportlétesítmények, menzák, további szolgáltató egységek - az új építésű és beruházói tulajdonban lévő ppp-s diákszállókat leszámítva - a magyar állam tulajdonában vannak. A felsőoktatási intézmények az állammal kötött szerződések alapján gondoskodnak ezek vagyonkezeléséről, a vonatkozó jogszabályi keretek között saját erőforrással vagy külső üzemeltetők útján működtetik azokat.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján közölte: nem értenek egyet a menzák, büfék, sportpályák és kollégiumok államosításának kiszivárgott tervezetével és a kormány elképzeléseivel szemben inkább teljesen megújítanák a menzák és büfék kínálatát.

Szombaton a szocialista Török Zsolt arról beszélt az MTI-nek, hogy az MSZP szerint a Fidesz-kormány "újabb gaztettet" hajtana végre az iskolai étkezők és a gyermekétkeztetés egy részének államosításával, abból ugyanis a szocialisták szerint a kormánypárthoz közeli vállalkozások húznának hasznot.

Az eduline pénteken írt arról, hogy birtokába került a felsőoktatási fejlesztési tervezet több változata is, amelyek szerint a menzákat, a büféket, sportpályákat és a kollégiumokat is államosítaná a kormány. Az oktatási portál cikke szerint Nemzeti Hallgatói Szolgáltató Rendszernek neveznék az egyetemi és főiskolai kollégiumokat, menzákat, büféket, sportlétesítményeket összefogó állami hálózatot, a következő egy-két évben német mintára szerveznék át a szolgáltatásokat, és egy állami gazdasági társaságot hoznának létre.