Az Opten adatai szerint jelenleg Magyarországon 70 319 női tulajdonú és 169 856 férfi tulajdonú vállalkozás van. A férfiak által vezetett cégek száma két és félszerese a női tulajdonú cégeknek. A trend 2007 óta keveset változott, akkor 2,7 szeres volt a férfiak által vezetett vállalkozások aránya. Statisztikai adatok szerint a legfiatalabb vállalkozóknak is csupán harmada nő, a veterán generációknál pedig 51,6 százalék a női cégtulajdonosok aránya.

Az Európai Unió gazdaságának gerincét képezik a kis és közepes vállalkozások (kkv), több száz millió ember számára termelnek bevételt és adnak munkahelyet világszerte, mondta Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztésért felelős igazgatója.

Visa innovatív, biztonságos és gyors fizetési rendszerek fejlesztésévél és működtetésével segíti a vállalkozások növekedését és most elindítja a Visa She's Next programot, aminek segítségével női vállalkozók valósíthatják meg ambiciózus üzleti céljaikat.

Három magyar vállalkozónőből kettő úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi támogatás mellett a mentorprogramban való részvételt is fontosnak tartja.

A nők többek között a következő területeken szeretnék bővíteni ismereteiket:

  • egyrészt, hogy miként népszerűsítsék vállalkozásukat,
  • másrészt, hogyan gazdálkodjanak a pénzügyekkel, illetve saját idejükkel.

A Visa She's Next kezdeményezés az adott vállalkozásokhoz igazított mentorprogramot nyújt. A mentorok széleskörű tapasztalattal rendelkeznek nemcsak vállalkozási és befektetési területen, hanem az üzleti oktatásban is.

A legnőiesebb hazai vállalkozások egyébként többek között a szépség- és egészségiparban vannak jelen, valamint a humánegészségügy és a szociális szolgáltatások területén, majd ezt követi a szálláshely, a vendéglátás területe, valamint az adminisztratív területen és az oktatásban működő cégek.

A Visa számára az Ipsos készített el egy kutatást, ami 900 vállalkozás véleményét tükrözik. Ebben pedig arra voltak kíváncsiak, miért kezdtek önálló vállalkozásba a Csehországban, a Szlovákiában  és a Magyarországon működő kkv-k.

Eszerint:

  • 54 százalék a függetlenséget jelölte meg,
  • 24 százalék szeretett volna valami újat létrehozni,
  • 18 százalék pedig a jobb jövedelmi lehetőséget jelölte meg.

A kutatás adatai szerint minden második vállalkozó nő nehezen jutott anyagi forráshoz. Előítéletekkel a magyar válaszadók negyede találkozott, Csehországban pedig a válaszadók fele szembesült ezzel - ismertette a kutatás adatait Juhász Katalin.

Az önbizalomhiány a magyar női ügyvezetők felét érinti, érdekesség, hogy a másik két országban női vezetők 70 százaléka találkozott ezzel a problémával.

Amikor a vállalkozásindítással kapcsolatos forrásokra kérdeztek rá az derült ki, hogy a válaszadók 62 százalékának nem állt rendelkezésére saját forrás vagy segítség, és 38 százalék azt sem tudta, hogy hova tudna fordulni egyáltalán.

Itthon is elindítják a programot

Az imént említett kutatás és a statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy nagyon időszerű egy női vállalkozásokat támogató program létrehozása Magyarországon is, mondta Juhász Katalin. A Visa She’s Next egy globális program és a világ számos pontján elérhető, 2020-ban indították el és 2,8 millió dollárt fordítottak több mint 260 női vállalkozók támogatására, tette hozzá Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője. A magyarországi támogatói pályázat keretében, a zsűri öt női vállalkozást választ majd ki, a program során a kkv-kat két millió forinttal támogatják és egy 12 hónapon keresztül tartó mentorprogrammal.

A Visa She's Next program az Impact Hub segítségével valósul meg Magyarországon. Olyan vállalkozásoknak szól, amelyek többségi tulajdonosa nő, vagy olyan egyéni vállalkozásoknak, amelyekben az üzleti tevékenységet nő végzi, túl vannak a kezdő lépéseken - a vállalkozást 2021. január 1. előtt már bejegyezték-, a megelőző évet pozitív üzleti eredménnyel zárták, és most a bővülés, tovább fejlődés a következő céljuk. Elvárás, hogy rendelkezzenek digitális jelenléttel, ami lehet egy honlap, egy webshop vagy egy aktívan használt közösségi média oldal is - hangzott el a sajtótájékoztatón.