Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nomura szakemberei szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter néhány hete bejelentett újabb kiigazítócsomagja győzhette meg a brüsszeli testületet. Peter Attard Montalto kicsivel magasabb hiányt vár, mint a Bizottság, szerint az idén 2,8 százalék, 2014-ben pedig 3,1 százalék lehet a GDP-arányos deficit. Szerinte azért sem volt meglepő a szerdai döntés, mert 2012-ben Magyarország mindent megtett, amit a Bizottság kért.

Az elemzés kiemeli, hogy a forint meglepő módon gyengüléssel reagált a bejelentésre, ezzel ismét beigazolódott a "vedd meg a pletykára, add el a hírre" régi igazsága. Montalto hozzáteszi: ők eddig is azt gondolták, hogy az uniós eljárás megszüntetése irreleváns a forint szempontjából. Az elemző szerint Varga Mihály is tisztában van azzal, hogy a piac kiemelten figyeli Magyarországot, ez pedig mérsékelheti a választási költségvetés esélyét. Montalto úgy véli, hogy a kormány most a jó hír után tart egy nyári szünetet, majd ősszel beindulhat az igazi kampány a jövő tavaszi választások előtt.

A Nomura elemzésében kitér a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai bejelentésére is, mely szerint másfélszeresére emelik a növekedési hitel program első két pillérének keretösszegét. Peter Attard Montalto szerint ez meglepetés, hiszen a jegybank korábban azt kommunikálta, hogy megvárja az első lépcső eredményeit, csak utána lehet szó a keretösszeg felemeléséről. A szakember szerint a lépés azt mutatja, hogy az MNB kész annyi likviditást pumpálni a bankrendszerbe, amennyi a hitelezés beindításához szükséges. A jelenlegi méretében a hitelprogram még mindig kevés, azonban a jövőben számítani lehet a további emelésére, erre utalt a jegybank szerdai kommunikációja is.

A Nomura elemzője a következő hónapokban további jegybanki intézkedésekre számít, szerinte a lakossági jelzáloghitelek terén is várható további lépés, azonban annak még nem jött el az ideje, politikailag ugyanis szerencsésebb a választásokhoz közeledve időzíteni. Az elemzés megemlíti, hogy az MNB jövőre 0,2-0,5 százalékos növekedési többletet vár a programtól, ez szerintük jóval reálisabb a korábbi becslésnél, de szerintük ennek is az alsó határán lehet majd a hatás.