Az EP német, szociáldemokrata elnöke rövid üzenetében abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a másként vélekedő hangok tesznek egy társadalmat vibrálóvá. "Ez a fellépés az ellenkező irányba mutat" - vélekedett Schulz.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfő reggel házkutatást tartott a Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, és munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. Aznap délben nyomozók jelentek meg a pályázati programot lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) az irodájánál is. Norvégia szerint a fellépés teljesen elfogadhatatlan. Az NNI viszont közölte: a művelet sem túlzó, sem demonstratív, sem megfélemlítő jellegű nem volt.

QP | Quality Placement