Az álláskeresők számának növekedése az előző év azonos hónapjához képest 21,3 százalékos volt. A nyilvántartott álláskeresők februári zárólétszámában a pályakezdők száma 1,6 százalékkal, míg a nem pályakezdőké 0,9 százalékkal volt nagyobb, mint egy hónappal korábban. A nyilvántartott álláskeresők létszámának szezonálisan kiigazított értéke 605 100 fő volt, vagyis februárban jelentős mértékű szezonális jellegű többlet-munkaerő kínálat volt kimutatható. A szezonális ágazatok nagymértékben csökkentették a foglalkoztatottaik számát, még mindig érzékelhető a téli foglalkoztatási holtszezon. A legnagyobb arányban az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás, a mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, az építőipar és a kiskereskedelem területén dolgozók vesztették el az állásukat februárban. Februárban az álláskeresők 63,5 százaléka részesült valamilyen ellátásban, számuk egy hónap alatt 2900-zal nőtt. A munkáltatók az év második hónapjában 24 900 új álláslehetőséget jelentettek be, ami az előző hónaphoz képest 5200-as, 17,2 százalékos csökkenést, az előző év februárjához képest ugyanakkor 4900-as, 24,7 százalékos növekedést mutatott. A februári csökkenés legfőbb oka, hogy a 2010 elején induló támogatott közmunka-programok létszámigényének jelentős részét már januárban bejelentették a munkaügyi kirendeltségekhez. Az ÁFSZ adatai szerint az előző hónappal összevetve a támogatott álláshelyeknél 33,2 százalékos csökkenés, a nem támogatott álláshelyek esetében pedig 14,5 százalékos növekedés következett be. Az MTI beszámolója szerint a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya februárban 15,1 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 9,8 százalék volt.
QP | Quality Placement