Novák Katalin életét alaposan fel fogja forgatni, ha a parlament megválasztja köztársasági elnöknek - írja a Blikk. A családügyi miniszter karrierje az utóbbi években is gyors tempóban haladt felfelé, ám az eddigi összes változás semmi ahhoz képest, ami jövő tavasszal vár rá, amikor Fidesz jelölése értelmében hivatalosan is beköltözik a Sándor palotába, illetve családjával birtokba veszi a nyilvánosság elől hermetikusan elzárt Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciát.

Novák egyébként a politikusok körében meglehetősen közvetlennek számít, Facebook-oldalán például 104 ezer követővel rendelkezik. A miniszter rendszeresen megoszt a magánéletéről is fotókat, a hóemberépítéstől kezdve a házi szaloncukor készítésen át az edzőtermi pillanatokig. Nem kizárt, hogy már ebben is komoly változás lesz.

A Béla király úti rezidencia például maga a rejtély, hiszen alig szerepel a tudósításokban, évek óta nem készült friss fotó az épületről. Áder János beköltözésekor annyit lehetett tudni, hogy az ötvenes években épült, s eredetileg Andrássy gróf tulajdonában álló épület felújítására 38 millió forintot költöttek.

A kastélyszerű, impozáns ingatlan teljes területe több száz négyzetméter, több tucat vendég fogadására alkalmas helyiség is van benne, saját személyzet jár hozzá. A 13 hektáros birtokra csak külön engedéllyel lehet belépni, a terület kiemelt őrzést kap. Novák Katalinnak meg kell szoknia, hogy állandó testőrség lesz mellette, tehát a családi kirándulásokat, hegymászásokat, kocogásokat, vagy konditermi látogatásokat is ennek függvényében kell megszerveznie.