Az egyre feszültebb helyzetben üdvözlendő, hogy párbeszéd indult a közoktatás problémáinak megoldásáról a kormány és a tanárok képviselőinek részvételével, de a párbeszédet ki kell terjeszteni minden érintettre. A meginduló folyamat sikeréhez elengedhetetlennek az elbocsátott tanárok visszahelyezése eredeti munkahelyükre – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének keddi állásfoglalásában.

 Bár előremutató lépésnek tartják, a pedagógusok valós béremelésére vonatkozó intézkedési programot, ezen túlmenően sürgetik, hogy a pedagógusok fizetése érje el a velük azonos szintű képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozásúak mindenkori átlagát. 

A szervezet szerint a tanári pálya vonzóvá tételéhez és a közoktatás színvonalának emeléséhez szakmai autonómiát kell biztosítani a pedagógusoknak. Ez csak jó szakemberek, jól működő tantestületek, közoktatási intézmények és megfelelő szakmai minőségbiztosítás mellett lehetséges.

Hozzáteszik, hogy a bérezés legyen teljesítményarányos, valamint a pedagógus-utánpótlás biztosítására meg kell erősíteni az egyetemeken a tanárképzést. Magyarországnak a közoktatási rendszer alapos átalakítására, egy választási ciklusokon átívelő köznevelés-fejlesztési programra van szüksége, amely a felzárkóztatás céljának is eleget tesz – állítja az MTA. 

A közoktatásnak Magyarországon is meg kell kapnia azt a figyelmet és anyagi ráfordítást, ami a világ élvonalát képező európai és Európán kívüli országok esetében adott, hiszen enélkül a "legradikálisabb szervezeti reformok" sem fordíthatják meg a több évtizedes negatív tendenciákat. 

A Belügyminisztérium december 16-án „köznevelési konzultációt” tartott, de a tanárok követelései még nem teljesültek

Az oktatási megmozdulások szervezői, tanárszakszervezetek és számos diák, szülői és civil szervezet szeretne átfogó változásokat az oktatásban, ami nemcsak az általános- és középiskolákat, hanem az óvodától a szakképzéseken át egészen az egyetemekig mindent érint. Többek között a következő követeléseik vannak a kormány felé:

 

  • Érdemi és nyilvános párbeszéd az oktatás megújításáról.
  • A pedagógusok lejáratásának és megfélemlítésének megszüntetése, a polgári engedetlenség miatt kirúgott vagy leváltott tanárok azonnali visszavétele.
  • Érdekérvényesítő, valódi sztrájkjog kialakítása.
  • Önálló oktatási minisztérium felállítása.
  • Kisebb terhelés a diákoknak és a pedagógusoknak.
  • Versenyképes és értékálló bérezés.
  • Új nemzeti alaptanterv létrehozása, korszerű oktatás környezet és szabad tankönyvválasztás biztosítása.

 

A központosítás megszüntetése, az oktatási intézmények és a tanárok szakmai autonómiájának visszaállítása ugyancsak része a követeléseiknek, ahogyan az is, hogy az energiaválság okozta megszorításoknak ne a gyerekek, a diákok legyenek a kárvallottjai. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nemrégiben egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét is kérte a kormánytól, az oktatás összes szereplőjének bevonásával.

Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminiszter múlt pénteken közoktatási konzultációt hívott össze Budapesten, amin több mint 400 iskolaigazgatóval és tanárral egyeztettek. Az egyeztetésen viszont nem hangzott el új ajánlat a kormányzat részéről a közoktatás gondjainak megoldására, a pedagógusok és érdekképviseleti vezetők szerint sem történt előrelépés.