részvénypiac heti forgalma 35,223 milliárd forint volt az előző heti négy kereskedési napon elért 20,295 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, jelentős, mintegy 3,5 százalékos emelkedéssel zárta az újév első hetét a BUX-index. A tőzsdeindex pénteken csak enyhén, 0,42 százalékkal nőtt, ugyanakkor az elmúlt kereskedési napokon remek teljesítményt mutatott.

forint erősödni tudott a héten, az euró árfolyama 396 forint közelében, a dolláré 376 forint közelében volt pénteken.

Célárcsökkentés érkezett a Richterre. Az RBC Capital 13 300 forintról 12 800 forintra vágta a Richterre vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás.

Arra is kitértek, hogy a gyógyszergyártó január 5-én 22 529 darab saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en darabonként 8402 forint átlagáron.

A prémium kategóriában jegyzett kisebb részvények közül Masterplast részvényei 1,81 százalékkal 3790 forintra gyengültek miután az építőanyagokat gyártó vállalat pénteken bejelentette, hogy csökkentette 2022-es eredmény-előrejelzését, mert a negyedik negyedévben kedvezőtlenül érintették a cég gazdálkodását a magas alapanyagárak és a devizaárfolyam-változások.

A vezető részvények közül legnagyobb mértékben, 6,58 százalékkal az OTP emelkedett, a papír 10 775 forinton zárt pénteken, 20,505 milliárd forintos forgalom mellett.

Magyar Telekom árfolyama 4,72 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 355 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 388,778 millió forint volt.

A Mol árfolyama 1,77 százalékkal nőtt, a részvény a héten 4,158 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 2648 forinton zárt.

A Richter 1,45 százalékkal erősödött, pénteken 8420 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 8,990 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3686,29 ponton zárt a héten, ami 81,67 ponttal, 2,27 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!