Az önkormányzat 2020-ban nyert el 237,5 millió forint európai uniós támogatást a Széchenyi 2020 program keretéből a Manóvár Bölcsőde kialakítására - idézi az MTI a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. közleményét. 

A szeptember 1-jétől működő intézmény évtizedekkel ezelőtt bölcsődének épült, később azonban idősek nappali ellátására használták. Az itt újból megnyitott, két csoportszobás bölcsődében összesen 24 gyereket tudnak ellátni, a kihasználtsága már meghaladja a 90 százalékot.

A csoportszobák mellett tornaszobát, irodákat, mosdókat, szociális blokkot is kialakítottak, továbbá korszerűsítették a melegítőkonyhát, az udvaron pedig új játékokat állítottak fel és gumiborítású teraszt is készítettek. A beruházás során a lábazatot, a tetőt és a homlokzatot is szigetelték, kicserélték a nyílászárókat, a burkolatokat, illetve a villanyvezetékeket és a gépészetet.

A tetőre napelemes rendszert telepítettek, a megfelelő hőmérsékletet pedig hőszivattyús rendszer biztosítja télen-nyáron. Az intézmény a felhasznált villamos energiát saját maga állítja elő, gázra pedig nincs szükség.

A projektet a tervezettekhez képest mintegy négy hónappal korábban, augusztus végére befejezték. A tervezett előirányzat fedezetet biztosított a beruházás minden költségére, az épület korszerűsítésén kívül a mintegy 1100 darab eszköz, berendezési tárgy és gép beszerzésére is.