A magyar távközlési hatóság (NMHH) 2023. március 31-ig adott határidőt a mobilszolgáltatóknak arra, hogy a szerződéseket módosítsák vagy megszüntessék – írta még december végén az Ipon.hu. Tehát innentől már teljesen biztos, hogy a Telekom, a Yettel és a Vodafone is felszámolja ezt a lehetőséget.

A szakportál cikke szerint a legtöbb esetben valószínűleg egyszerű szerződésmódosítással vezetik majd ki a nullás díjszabású elszámolást. Mint írják, feltehetően majd a Yettel lesz az a szolgáltató, amelyiknek ez talán a legjobban fájhat, hiszen ott volt például a Yettel TV, ami eddig a legtöbb előfizetőnek ingyenesen elérhető volt minden esetben. A Yettel korábban úgy nyilatkozott, hogy minden érintettet közvetlenül fog értesíteni.

Az Index cikke szerint az NMHH azzal indokolta döntését, hogy sérti a szabad versenyt, ha bizonyos alkalmazásokat a felhasználók ingyenesen igénybe vehetnek, másokat pedig nem.

Az ügy előzménye, hogy az európai távközlés-felügyelő hatóság (BEREC) még tavaly nyáron frissítette előírását, és betiltotta azt a gyakorlatot, amely bizonyos alkalmazásokat mentesített a szolgáltatók által előírt adatkorlátok alól.

A hatóság ősszel határozatban kötelezte a Magyar Telekomot, a Yettelt és a Vodafone-t, hogy legkésőbb 2022. november 15-ig fejezzék be az ajánlatok értékesítését, és 2023. március 31-ig kell gondoskodniuk arról, hogy a zero ratinget, vagyis a nullás díjszabást tartalmazó csomagok szerződését módosítsák vagy megszüntessék – írja a HWSW.hu az NMHH Kommunikációs Igazgatóságára hivatkozva.

A Vodafone-nál ingyenes opcióval kárpótolnák az ügyfeleket 

A Napi.hu az ügyben megkereste a három nagy szolgáltatót. A Vodafone Magyarország sajtóosztályán elmondták, hogy az Európai Elektronikus Hírközlési szabályozók Testülete (BEREC) 2022. júniusi iránymutatásával összhangban a Vodafone is fokozatosan kivezeti a nulla díjas kereskedelmi ajánlatait. A zero rate kereskedelmi ajánlatok kivezetése az NMHH rendelkezései alapján három lépcsőben történik. 

Válaszában a Vodafone és a Magyar Telekom is kiemelte,

az Európai Unió Bírósága (EUB) 2021 szeptemberében hozott ítéletében kimondta, hogy azok az ármegkülönböztetési gyakorlatok – beleértve a nulla díjszabást –, amelyek előnyben részesítenek bizonyos alkalmazásokat, nincsenek összhangban az Európai Unió nyílt internetről szóló rendeletével, ezért a bíróság arra kötelezett minden magyar mobilszolgáltatót, hogy vezesse ki kínálatából a zero rated ajánlatokat.

A Vodafone Magyarország kínálatában a kivezetés érinti: 

  • a Vodafone Pass tematikus szolgáltatásait;
  • a Social Pass-t (Facebook, Instagram, Twitter, Snapchat, Pinterest);
  • a Connect Pass-t (Messenger, Viber, WhatsApp);
  • az EU Video Pass-t (Netflix, YouTube, HBO, Prime Video, Vodafone TV, DaVinci Learning);
  • a NavigationPass-t (Waze, Google Maps) 
  • és a Music Pass (Spotify, SoundCloud, Deezer, Tidal) csomagokat. 
2023.03.31-től a tarifacsomagba foglalt adatforgalmi keretet fogyasztani fogják. 

 

Válaszukban hozzáteszik, hogy 

a kivezetés által érintett előfizetőknek a Vodafone díjmentes, opcionálisan aktiválható plusz adatmennyiséget biztosít az esetlegesen megnövekedett adatmennyiség támogatására.

A Magyar Telekomnál az érintett csomagok kivezetésére két fázisban került, illetve kerül sor: november 15. után ők sem értékesíthettek új zero rated ajánlatokat, valamint március 31-ig a meglévő szerződéseiket is módosítaniuk kell.

A Magyar Telekom az NMHH határozatának megfelelve 2023. márciusától vezeti ki a mobil adatkeretet saját tartalmukkal nem csökkentő alkalmazásokat lehetővé tevő szolgáltatások és tematikus opciók igénybevételének lehetőségét – válaszolta a szolgáltató.

Az előfizetőknek további adatot kell majd vásárolniuk

A zero ratinggel kapcsolatos NMHH határozat értelmében 2023. március 31-gyel a Yettel Magyarország is megszünteti a nullás díjszabású szolgáltatásokat – válaszolta a napi megkeresésére a Yettel Magyarország.

A cég fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a nyílt internet megteremtéséről szóló uniós rendelet célja, hogy az összes interneten fellelhető tartalomhoz és szolgáltatáshoz megkülönböztetéstől mentesen, egyforma eséllyel juthassanak hozzá a fogyasztók. Valamint versenyhelyzetet teremtsen az internetes szolgáltatások/tartalmak között, ezt a versenyt pedig ne befolyásolja az, hogy bizonyos tartalmak ingyenességgel előtérbe kerülnek.

A zero ratinget tartalmazó szolgáltatásért eddig is fizettek a felhasználók valamilyen tarifacsomag, szolgáltatáscsomag keretében, vagyis nem a tartalmak ingyenes elérhetősége szűnik meg a zero rating kivezetésével, hanem a zero ratingelt tartalmak korlátlan elérhetősége változik majd 2023. március 31-et követően

– szerepel szintén a Yettel válaszában.

A nullás díjszabás kivezetése következtében a zero rating szolgáltatásokat is tartalmazó tarifák rendszeresen fizetett, havi előfizetési díjai nem változnak, ugyanakkor előfordulhat, hogy a korábban megszokott tartalmakhoz való hozzáférés miatt az előfizetőknek további adatot kell majd vásárolniuk.

A döntés a Yettelnél az alábbi szolgáltatáscsoportokat érinti: korlátlan e-mail és böngészés, korlátlan Facebook, korlátlan közösségi média, HBO szolgáltatáscsomag, Yettel TV, TV2 Play Premium, Yettel TV + HBO MAX, Yettel Music és Deezer szolgáltatások.

A szolgáltatások vagy szolgáltatásrészek kivezetése 2023. március 31-ig bezárólag történik, az ügyfeleket két ütemben értesítik: a lakossági hordozható mobilinternet felhasználókat számlalevélben 2023. január 12-étől, a lakossági hangalapú számlás és kártyás ügyfeleket pedig 2023. február 14-étől SMS-ben.