Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelménye kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be Schanda Tamás a tárca parlamenti államtitkára.
A kormány 2014-ben állt elő azzal a javaslattal, hogy a versenyképességi célok elérése érdekében a felsőoktatásba való felvételnek 2020-tól legyen feltétele egy középfokú nyelvvizsga megléte. Mint mondta, akkor minden felelős partnerrel egyeztettek erről, és egyet is értettek, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy öt éve volt mindenkinek felkészülni az új szabályozás alkalmazására.
Kapcsolódó
"Az elmúlt időszakban azonban különböző szervezetek keresték fel a tárcánkat, hogy a kötelező nyelvvizsga ügyében további tárgyalásokat folytassanak velünk. Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot" - mondta.
Legolvasottabb

A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők

Újragondolja a munkaszüneti napokat a kormány: itt a terv

Tíz hét omlik a szülők nyakába, százezres tételek jönnek

Már az űrből is láthatóak a fast fashion ruhák maradványai

Olcsó strandmenü helyett jön a luxuslángos és a luxusfagyi
