A 2020. januárjában 249,8 ezer álláskereső szerepelt, ami több mint 4 ezer fős csökkenés az előző év azonos időszakához képest, így 2019 januárjához képest az álláskeresők száma 1,7 százalékkal csökkent.

A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők között nagyon nagy az idősek (vagyis az 55 éves és a felettiek száma) 63 ezer fő volt, ami azt jelenti, hogy ez a korcsoport adja az álláskeresők 25,2 százalékát - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legutolsó jelentéséből.

Sokkal nehezebb

Bár a kormány egyre jobban próbálja a nyugdíjasokat is visszahúzni a munkaerőpiacra - jól mutatja ezt, hogy idén július 1-től járulékmentességet kapnak. Vagyis a bérüket mindössze a 15 százalékos mértékű szja terheli majd, amivel az érintettek többsége 14 százalékos többletjövedelemre tehet szert. De a fent ismertetett statisztikából jól látszik, hogy a közvetlenül nyugdíj előtt állók nehéz helyzetben vannak, sokkal nehezebb az elhelyezkedésük.

Vélhetően részben éppen azért, mert tapasztaltak ugyan, de egy nyugdíjas alkalmazása még a járulékmentesség nélkül is olcsóbb a munkáltatóknak.

A kiszolgáltatottságra a jogszabályalkotók is figyelemmel voltak, így a munkaviszonyuk megtartása érdekében különleges felmondási védelem illeti meg őket, amit az ado.hu vett végig a cikkében.

Hogy működnek a gátak?

A munkáltató a dolgozókat csak indoklással rúghatja ki, de ebben viszonylag szabad mozgásteret kaptak: hivatkozhatnak a munkavállaló magatartására, képességeire, de arra is, hogy a foglalkoztató cég rossz helyzete indokolja az elbocsátást. Viszont, ha a munkavállaló a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt áll, mégpedig legfeljebb öt évvel, és nem minősül nyugdíjasnak, a munkáltató indokolási kötelezettsége még súlyosabb.

Ilyenkor a munkavállalót felmondási védelem illeti meg, fontos kiemelni azonban, hogy ez a védelem csak a határozatlan tartamú munkaviszonyokra terjed ki, a határozott tartamú munkaviszonyok megszüntetésével kapcsolatosan ebből a szempontból nincs különbségtétel - írja okfejtésében a szakportál.

Mikor kell vizsgálódni?

Fontos azt kiemelni, hogy ez önmagában nem jelenti azt, hogy a nyugdíj előtt állókat nem lehet egyáltalán kirúgni. Azt jelenti a védelmi háló, hogy a fiatalabb dolgozókkal szemben a meglévő korlátoknál erősebb határok közé szorított az elbocsátásuk lehetősége. Például a nyugdíjas munkavállalókat a magatartásuk miatt csak akkor lehet elküldeni, ha a kifogásolt viselkedés az azonnali hatályú felmondás feltételeinek is megfelel. Ez a gyakorlatban az olyan helyzetekre vonatkozhat, ha a dolgozó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy a magatartása a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Amennyiben a munkáltató a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével kapcsolatos indok alapján szüntetné meg felmondással a munkavállaló munkaviszonyát, meg kell vizsgálnia, hogy a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen, - illetőleg amennyiben ilyen nincs meghatározva, azon a munkahelyen, ahol a munkavállaló szokás szerint munkáját végzi -, van-e a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, áll az Adó.hu cikkében, amely szerint ha van ilyen munkakör, akkor oda kell irányítani a dolgozót.

A munkáltatónak az indoklásban tehát vagy részletesen ki kell fejtenie, hogy miért válik meg az idősebb dolgozótól, milyen súlyos hibát követett el, vagy pedig azt kell tételesen cáfolnia, hogy az illető számára nincs másik megfelelő munka a szervezetnél. Ezek aztán megtámadhatók akár a bíróságon is.