Komjáthi Imre MSZP-s honatya a pénzügyminisztertől azt kérdezte a parlamentben hétfőn, hogy miért tolta el a kormány egy hónappal az évközi nyugdíjemelést.

A kabinet ugyanis az országgyűlési  választások előtt azt ígérte, hogy a 2022. júniusban érkezik az infláció miatti nyugdíjemelés, de azóta kiderült, hogy ez csak júliusban történik meg.

Sok százezer, máról holnapra élő nyugdíjasnak nagyon is fontos, hogy mikor kapja meg a különbözetet – mondta az ellenzéki a képviselő az MTI szerint.

Tállai: ez probléma

A Fidesz-kormány azt ígérte a nyugdíjasoknak 2010-ben, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóértékét. Ezt az ígéretét a kormány teljesíti 2022-ben is, és minden törvényi kötelezettség nélkül kifizeti a további 3,9 százalékos emelést visszamenőleg, illetve a 13. havi nyugdíjra vonatkozóan is - mondta válaszában Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Igaz, hogy ez júniusra volt tervezve, de átcsúszik júliusra

- mondta Tállai.

Az államtitkár azt is hozzáfűzte: elfogadja, hogy ez probléma.

Véleménye szerinte azonban az igazi probléma az volt, amikor 2005 és 2010 között 10 százakkal csökkent a nyugdíjak reálértéke.

A kormány szeptemberben ismét megvizsgálja az makrogazdasági adatokat és novemberben ismét dönt majd ebben a kérdésben. Egyetlen forinttal nem maradunk adósai a nyugdíjasoknak - ígérte a kormánypárti politikus.

Mintegy 2,6 millió nyugdíjashoz megy az emelt nyugdíj

Az évközi kiegészítő emelést összesen nyolc hónap után számítják ki. A júliusban esedékes nyugdíj már magasabb összegű lesz, s a januártól júniusig tartó időszak hat hónapjának növelése is megérkezik. A kiegészítő emelés ezeken túl a februárban folyósított 13. havi nyugdíj után is jár, így áll össze a nyolc hónap - mondta korábban Tállai András.

A tervek szerint folyósítás a megszokott módon történik, vagyis aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én írják jóvá, aki postai úton kapja meg a nyugdíjat, annak a szokásos naptári napon viszi ki az összeget postás. A kiegészítő emeléssel a 2,6 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít egy hónap múlva az államkincstár.

Újabb korrekció jöhet novemberben

Minden valószínűség szerint újabb az ősszel nyugdíj-kiegészítésre lesz szükség, mivel az éves infláció várhatóan meghaladhatja a tíz százalékot, míg a júliusi kiegészítő emeléssel is csak 8,9 százalékkal nőnek idén a nyugdíjak.

Márpedig a nyugdíjtörvény szerint amennyiben a január-augusztus között mért tényadatokra alapozott várható nyugdíjas infláció (a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint mért áremelkedés) éves mértéke magasabb lenne, mint az ugyanebben az időszakban mért általános fogyasztóiár-növekedés mértéke, akkor a kompenzációt a magasabb mértékű nyugdíjas infláció szerint kell végrehajtani, feltéve ha bármelyik index meghaladja a tárgyév januárjában végrehajtott 5 százalékos rendszeres (inflációs) nyugdíjemelés és júliusi 3,9 százalékos rendkívüli évközi nyugdíjemelés együttes mértékét. (A KSH legutóbbi adatai szerint idén január-májusban a fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 8,7 százalékkal emelkedtek.)

Így ha a nyolchavi nyugdíjas infláció megközelíti vagy meghaladja a tíz százalékot, akkor a novemberi korrekciós emelés mértéke 1,0-1,5 százalékpontos lehet.