Pénteken érkezik a nyugdíjprémium és a -korrekció. A két járandóság közül az utóbbi az igazán lényeges, a mostani emeléssel együtt a nyugdíjak összege az év eleje óta már 14 százalékkal emelkedik, így az átlagnyugdíj a jelenlegi 172 ezer forintról 179 ezer forintra emelkedik.

Bár továbbra sem tudni, hogy decemberben mit ír bele a jövő évi költségvetési törvény módosításába a kormány, azaz pontosan mekkora inflációval tervez, az optimista becslések szerint ez 13 százalék. Ha ennyivel nőnek a nyugdíjak, az 200 ezer forintos átlagos ellátást jelentene.

A legtöbb szakértő szerint azonban ennél jóval nagyobb lehet az éves infláció mértéke - olvasható a portálon.

Az átlagnyugdíj az év eleje óta folyamatosan emelkedett, tavaly decemberben még 156 ezer forint volt: a januári 5 százalékos emelést júliusban egy 3,9 százalékos, majd most novemberben egy 4,5 százalékos követte, s egy év alatt összesen 23 ezer forinttal nőtt az átlagos havi járandóság.

Farkas András nyugdíjszakértő a VG érdeklődésére megerősítette, hogy szerinte is elérhető a 200 ezer forintos határ, miután Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban 13 százalékos fogyasztói áremelkedési ütemről beszélt,

Az infláció a nyugdíjasokat sem kíméli

A nyugdíjas infláció októberben 23,6 százalék volt, ami Farkas András szerint sosem volt még ilyen magas, ráadásul ez meghaladja az alapinfláció 21,1 százalékos növekedését. Bár a januártól októberig számolt drágulási ütem kisebb, 13 százalékos volt, tehát az idei 14 százalékos emelés tulajdonképpen fedezi az inflációt, a nyugdíjasok azonban nem ezt látják, sokkal inkább a 40 százalékos élelmiszer-inflációval és a 67 százalékos rezsidrágulással szembesülnek, tehát ahhoz képest az emelés a nyugdíjasok szerint nagyon kevés.
 
Farkas szerint ugyanakkor ezt a szisztémát biztosan felül kell vizsgálni majd a jövőben, mert ez egy békeidőkre kitalált megoldás, ilyen rendkívüli helyzetben nem működik. Ettől függetlenül elismerte, hogy a nyugdíjak emelése iszonyatosan sokba kerül az államkasszának, csak a mostani, 4,5 százalékos novemberi emelés 217 milliárd forint, ehhez hozzá kell még adni 24,5 milliárdos prémiumot, tehát egészében majdnem 250 milliárdot kell kifizetni a költségvetésből egyetlen hónap alatt a nyugdíjakra.