Idén a kötelező nyugdíjemelés révén 2021. januárban 3 százalékkal, majd a 2021. évi költségvetési törvény módosítását követően az évközi rendkívüli kiegészítő emelés révén további 0,6 százalékkal, vagyis összesen 3,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak - emlékeztet a szakember a nyugdíjguru.hu portálon.

A novemberi kiegészítő nyugdíjemelés pontos százalékos mértékét a 2021. január-augusztus hónapokban mért tényadatok határozzák meg.

Eszerint 2021. január–augusztus folyamán az előző év azonos időszakához képest

  • a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3 százalékkal,
  • a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek.

Ennek alapján novemberben a nyugdíjemelési korrekció a 13. havi nyugdíj első negyedhavi részletére is tekintettel egyösszegű, 12,25 x 0,7 = 8,575 százalékos mértékű lesz (a havi eltérés a magasabb inflációs mérték, 4,3 százalék és az eddigi idei nyugdíjemelés, 3,6 százalék között 0,7 százalékos, ezt kell egész évre vetíteni, a 13. havi nyugdíj első részletét is figyelembe véve, az egyösszegű emelési különbözet fizetése esetén).

A nyugdíjtörvény szerint ha ez a ténylegesen mért infláció egy százalékpontnál kisebb mértékben haladja meg az eddigi idei nyugdíjemelés 3,6 százalékát, akkor az emelési különbözetet egész évre vonatkozóan egy összegben kell a novemberi nyugdíj mellé kifizetni - vagyis ekkor a nyugdíj tényleges összege sem novemberben, sem decemberben nem lesz magasabb -, viszont a 2022. januárban esedékes éves rendszeres nyugdíjemelés előtt az ellátás összegét meg kell emelni az egész évre vonatkozó emelési különbözet százalékos mértékének egytizenketted részével.

Miután az emelési korrekciót a 4,3 százalékos infláció alapján kell végrehajtani, az emelési különbözetet (a 0,7 százalékot) a novemberi nyugdíj összegére vetítve egész évre (a 13. havi nyugdíj visszaépítése februári első, 25 százalékos részletére is tekintettel), egy összegben, vagyis 12,25 x 0,7 százalék = 8,575 százalékos mértékben fizetik ki a novemberi nyugellátás mellé.

Így a novemberi és a decemberi nyugellátás összege nem emelkedik, viszont a 2022. januári 3 százalékos nyugdíjemelés előtt ennek a 8,575 százalék mértékű egyösszegű emelési különbözetnek az 1/12-ed részével, vagyis 0,715 százalékkal meg kell majd emelni a nyugdíj összegét.

Néhány példa révén könnyebben érthető az eljárás

100 ezer forint novemberi nyugellátásra vetítve:

  • az egész évre szóló emelési különbözet 8575 forint lesz, amit novemberben kap meg az érintett nyugdíjas,
  • a novemberi és a decemberi nyugdíja összege marad 100 ezer forint,
  • 2022. januárban az emelés két lépcsőben történik: először megemelik 715 forinttal az összeget, amely így 100 715 forint lesz, majd ezt az összeget megemelik 3 százalékkal, így a januári nyugdíjat (kerekítéssel) 100.715 x 1,03 = 103 740 forint összegben folyósítják.

A jelenleg 151 570 forintos átlagnyugdíjra vetítve

  • az egész évre szóló emelési különbözet 13.000 forint lesz, amit novemberben kap meg az érintett nyugdíjas,
  • a novemberi és a decemberi nyugdíja összege marad 151 570 forint,
  • 2022. januárban az emelés két lépcsőben történik: először megemelik 1080 forinttal az összeget, amely így 152 650 forint lesz, majd ezt az összeget megemelik 3 százalékkal, így a januári nyugdíjat (kerekítéssel) 152 650 x 1,03 = 157 230 forint összegben folyósítják.

A 2021. novemberi nyugdíj mellé így két plusz ellátás érkezik:

  • az egyösszegű éves emelési különbözet, valamint
  • a nyugdíjprémium.