A kérdés részletesen így szólt: Az elmúlt időszakban koronavírus miatt nem az állandó bejelentett lakhelyemen, hanem a NYUFIG-hoz is bejelentett tartózkodási lakcímemen élek. Az állandó címen egy ideje a postai küldeményeimet nem tudtam átvenni. A posta háromszor visszaküldte a Nyugdíjfolyósítóhoz az onnan érkezett hivatalos levelet, amelyikben utazási utalványt küldtek. Emiatt számomra jogtalanul, a 2021. áprilisban esedékes nyugdíjamat nem kaptam meg - olvasható a portálon.

Kérdésemre azt válaszolták a NYUFIG-nál, hogy a visszajött levelek miatt felfüggesztették a nyugdíjam utalását. Annak ellenére, hogy van aktív ügyfélkapum, semmilyen értesítés e-mail-ben vagy telefonon nem érkezett. Egyszerűen felfüggesztették a nyugdíjamat, holott azt bankszámlára, nem postai címre kapom! Azt gondolom, hogy az adott helyzetben ez méltánytalan, számomra ez egyben szomorú és felháborító. A Covid miatt kórházban vagy más címen élő nyugdíjastársaim maradtak most ellátás nélkül velem együtt. Az ügyintéző kérdésemre a lakcímváltozás bejelentés hiányára utalt, de minden dokumentumomban szerepel az állandó címem mellett a pontos tartózkodási címem is. Az ügy kivizsgálására 60 napos eljárási időt helyeztek kilátásba. 

A szakértő válasza

A nyugdíjfolyósító szerv eljárása jogszerű volt, ugyanis jogszabály írja elő részükre, hogy amennyiben az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik, az ellátás további folyósítását be kell szüntetni.

Megkeresése alapján a folyósító szerv állítása szerint nem állt rendelkezésükre a tartózkodási helyére vonatkozó bejelentés, az Ön által megadott lakcímről a kiküldött levelek pedig folyamatosan visszaküldésre kerültek a nyugdíjfolyósító szervnek, ezért ezen rendelkezésre álló adatok alapján jogosan szüntették be az ellátás folyósítását.

Amennyiben a tartózkodási helyére vonatkozóan mégis rendelkezésre állt a bejelentése, úgy abban az esetben természetesen erre a címre is meg kellett volna próbálni a kézbesítést és annak eredménytelensége után lehetett volna intézkedni az ellátás folyósításának esetleges felfüggesztéséről.

A tartózkodási helyre vonatkozó adatok tisztázását követően a folyósító szerv soron kívül intézkedik az ellátása kiutalásáról. A folyósító szerv nem rendelkezik az ügyfelek ügyfélkapus adataival, ezért nem is küldhetnek ily módon értesítést az ügyfelek részére, továbbá telefonos azonosítást sem folytathatnak - írja Winkler Róbert.