Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KSH 2019. szeptember 10-én közzétett inflációs jelentése szerint 2019. január-augusztusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal nőttek.

A nyugdíjas fogyasztóiár-index mértéke is 3,4 százalék a gyorsjelentés szerint. Így a nyugdíjtörvény rendelkezéseivel összhangban e mérték szerint kell a nyugdíjkorrekciót végrehajtani - emlékeztet a nyugdíjguru.hu portálon.

Miután 2019. januárjában az idei évre vonatkozó költségvetési törvény inflációs előrejelzésével összhangban a nyugdíjemelés mértéke 2,7 százalék volt, ezt kell korrigálni a 3,4 százalékos tényadatnak megfelelően. A különbség: 3,4 százalék mínusz 2,7 százalék, azaz 0,7 százalék.

Mivel a különbözet 1 százalékpontnál kisebb, a nyugdíjasok (és valamennyi olyan ellátott, aki jogosult az ellátása rendszeres emelésére) - a novemberi nyugdíjukkal/ellátásukkal együtt egyösszegben megkapják az emelési különbözetet (amely a novemberi ellátás 12-szer 0,7 százalék, azaz 8,4 százaléka lesz).

A decemberi ellátásuk összege nem emelkedik, hiszen a decemberre vonatkozó emelési különbözetet is már megkapták a teljes évre számított és a novemberi ellátásukkal együtt folyósított egyösszegű különbözettel, viszont a 2020. januári ellátásukat két lépésben emelik a folyósítás előtt: először megemelik az ellátás decemberi összegét a 2019. évre szóló emelési különbözet, vagyis a 8,4 százalék tizenketted részével, azaz 0,7 százalékkal, majd ezt követően a második lépésben az így megemelt összeget növelik meg a 2020. évre szóló költségvetési törvényben előrejelzett inflációs mértékkel, azaz 2,8 százalékkal. E kettős emelést követően folyósítják majd a januári ellátásokat.

Néhány példa a számításokra

  • Emelési korrekció és jövő évi emelés az átlagnyugdíj (a nyugdíjak számtani átlaga) kerekített összegére, azaz 135 ezer forintra vetítve:

A novemberi egyösszegű különbözet összege: 11 340 forint

A decemberi nyugdíj összege változatlanul 135 ezer forint

A nyugdíj összege a januári kettős emelés után: 139 751 forint

Az éves emelés mértéke 2020-ban a januári emelés alapján: 57 012 forint

  • 50 ezer forint összegű nyugdíjra/egyéb ellátásra vetítve:

A novemberi egyösszegű különbözet összege: 4 200 forint

A nyugdíj összege a januári kettős emelés után: 51 760 forint

Az éves emelés mértéke 2020-ban a januári emelés alapján: 21 120 forint

  • 100 ezer forint összegű nyugdíjra/egyéb ellátásra vetítve

A novemberi egyösszegű különbözet összege: 8 400 forint

A nyugdíj összege a januári kettős emelés után: 103 520 forint

Az éves emelés mértéke 2020-ban a januári emelés alapján: 42 240 forint

  • 150 ezer forint összegű nyugdíjra/egyéb ellátásra vetítve

A novemberi egyösszegű különbözet összege: 12 600 forint

A nyugdíj összege a januári kettős emelés után: 155 280 forint

Az éves emelés mértéke 2020-ban a januári emelés alapján: 63 360 forint

Az emelést 2020. novemberében az összes esetben a fent leírt módon korrigálhatják, ha a 2020. évi infláció mértéke meghaladná a 2,8 százalékot. Az egyösszegű emelési különbözet mellett szintén a novemberi ellátással együtt érkezhet a nyugdíjprémium. Erről korábban itt írtunk.