A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől, mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. Ezek között az egyik fontos tényező a nyugdíj összegének nagyságrendje lehet, amely eltérést mutathat abból a szempontból, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás. Ha a nyugdíjjogosultság már bekövetkezett, és nincs olyan körülmény, amely miatt feltétlenül, mihamarabb igénybe kell venni a nyugdíjat, felmerül a kérdés, mikortól kérjük az ellátást - olvasható az adó.hu portálon.

A különbség az időpontok között a következő: ha például 2021-ben vonultunk nyugdíjba, a nyugellátás összege a 2021. évi szabályok szerint kerül kiszámításra, és már részesülünk a 2022. évi januári nyugdíjemelésben, és a tizenharmadik havi nyugdíj 2022-ben esedékes összegében.

Ha 2022-től történik a nyugdíjba vonulás, a 2022. évi kiszámítási szabályok szerint történik a nyugdíjszámítás, és az éves januári rendszeres nyugdíjemelésben először 2023-ban részesülünk. 2023-ban lehet első ízben megkapni a tizenharmadik havi nyugdíj esedékes összegét is.

Megéri tovább dolgozni

Ha a körülmények megengedik, nem szükséges mindjárt a nyugdíjkorhatár betöltésének napjától a nyugdíjat igénybe venni. Ha a továbbfoglalkoztatás megengedett, a nyugdíj megállapítása nélküli továbbdolgozás a nyugdíj összegét kedvezően befolyásolja.

Aki megszerezte a nyugdíjjogosultságot, azaz legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, és a reá irányadó nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 nap szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. 

A növelés mértéke 30 naponként az öregségi nyugdíj 0,5 százaléka. A nyugdíjnöveléssel az öregségi nyugdíj összege meghaladhatja a megállapítása alapjául szolgáló havi átlagkeresetet.

Ha mégis az első lehetséges időponttól, azaz a korhatár elérésétől kérjük a nyugdíj megállapítást akár a visszamenőleges igényérvényesítéssel is, a nyugdíj mellett folytatott munka nettó munkabére igen kedvező lesz, mert abból csak személyi jövedelemadót kell fizetni, járulékokat már nem.

A nyugdíjigény visszavonása

A megoldás azért így sem könnyű, mert a nyugdíj igénylése hosszú távú elhatározás.

Amennyiben szeretnénk visszavonni a nyugdíj megállapítása iránti kérelmünket, erre csak a döntés véglegessé válásáig van lehetőség. A döntés a közléssel válik véglegessé. (Erről a nyugdíjtörvény 74. paragrafusa rendelkezik.) Igény visszavonás esetén a már felvett nyugellátást harminc napon belül vissza kell fizetni.

Lemondás a nyugellátásról

Ha az igény elbírálási eljárás lezárultát követően merül fel az a gondolat, hogy mégsem most szeretné valaki a nyugdíját igénybe venni, hanem később, például azért, mert váratlanul egy jól fizető munkát kapott, amelynek munkabérét mindenképpen szeretné a nyugdíj összegébe beszámíttatni, már csak a nyugdíjról való lemondás lehetőségével élhet.

Ezt az utat a nyugdíjtörvény 83. paragrafusának 2021. július 1-jétől hatályba lépett új szövege nyitotta meg, amely most már biztosítja a megállapított nyugellátásról való lemondás lehetőségét a megállapító határozat véglegessé válását követő tizenöt napon belül.

Lemondás esetén természetesen a már felvett nyugellátást, nyugdíj előleget vissza kell fizetni.