Nyugdíjszabályaink szerint önmagában a gyermekszülés csak egy esetben van hatással a szolgálati időre. Az anya ténylegesen megszerzett szolgálati idejét – az egyszeres számításra tekintet nélkül – annyiszor 365 nappal (tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermek esetén 550 nappal) kell növelni, ahány gyereke 1968. január 1. előtt született.gyerek

Ebben, az 1968. előtti időszakban a szülési szabadság leteltét követően még nem lehetett további gyerekgondozási, gyereknevelési ellátásokat igénybe venni a kisgyerek otthoni személyes gondozásához, neveléséhez, eltérően az 1968. után született gyerekek után igényelhető gyes, majd gyed ellátásoktól. Ennek a különbségnek a kezelésére szolgál ez a többlet szolgálati idő. 

A gyakorlatban azok az édesanyák, akiknek a kedvezményre jogot adó gyermekük – tehát egy 1968. előtt született gyerek – van, már kevés kivételtől eltekintve igénybe vették az öregségi nyugdíjat, hiszen ha a legkorábbi életkorban, 16, 18 évesen szültek is, ma már 70 év felettiek.

További szolgálati idő

Szolgálati időnek kell figyelembe venni

  • a gyereknevelési támogatás,
  • a gyerekek otthongondozási díja,
  • az ápolási díj,
  • és a gyerekgondozási segély, illetve a gyerekgondozást segítő ellátás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
  • Szolgálati idő a terhesség-gyerekágyi segély,
  • a csecsemőgondozási díj
  • és az örökbefogadói díj folyósításának időtartama.
  • Szolgálati idő a gyerekgondozási díj 2000. január 1. előtti időtartama, és 2000. január 1. utáni ideje is, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.

Az apa is

Amennyiben az anya helyett az apa veszi igénybe ezeket a gyerekgondozási, gyereknevelési ellátásokat, természetesen az apa részére ismerik el szolgálati időként az adott időszak.

Nők 40

A nők negyven év jogosultsági idővel történő öregségi teljes nyugdíjának igénybevételéhez az összes szolgálati időn belül az ellátásra jogosító keresőtevékenységgel, vagy gyerekneveléssel szerzett időszaknak, a két időtartam egymáshoz viszonyított arányának, mértékének nagy jelentősége van.

A negyven év jogosultsági időn belül, ha a keresőtevékenységgel, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő kevesebb negyven évnél, de az a harminckét évet eléri, a hiányzó időszak a Tny-ben tételesen megnevezett gyereknevelési idővel teljesíthető.

A harminckét év helyett harminc év keresőtevékenységgel, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, és tíz év gyereknevelési idővel is teljesíthető a jogosultsági feltétel olyan nő esetén, akinek gyerekek otthongondozási díját, vagy a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbefogadott gyerekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg,

A gyerekek száma további kedvezményt jelent az anya részére a „nők 40” kedvezményes nyugellátásához, mert ha a jogosult saját háztartásában öt gyereket nevelt, egy évvel, minden további gyerek esetén további egy-egy évvel, de legfeljebb hét évvel csökken a keresőtevékenységgel, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal megszerzendő jogosultsági idő hossza, és nő a gyerekneveléssel, gondozással szerzett jogosultsági idő hosszának lehetősége.

Ökökbefogadás, nagyszülők

Fenti szolgálati idők természetesen az örökbefogadó anyát is megilletik az örökbefogadott gyerekre tekintettel.

Sőt, a még nem nyugdíjas nagymama és a nagypapa is szerezhet szolgálati időt unokája gondozása, nevelése időtartamára, ha a nagyszülői gyedet, vagy a nagyszülői gyest veszi igénybe a szülők helyett.

A nagymamák pedig ezt a gyereknevelési, gyerekgondozási időt a „nők 40” kedvezményes nyugellátásra való jogosultságuknál a gyereknevelési időkhöz – ha az a saját gyerekük után igénybe vett gyereknevelési időkkel még nem érte el a maximumot (a nyolc évet) – hozzászámíthatják.