Kiderült, hogy már a kormány sem tartja elérhetőnek a saját számait. A Nemzetgazdasági Minisztérium frissítette makrogazdasági prognózisát, melyből az látszik, hogy az infláció nem úgy alakul, ahogy azt tervezték. A korrekcióra azonban csak most, az év végén került sor - emlékeztet az mfor.hu.

A kormány eddig 3 százalékos inflációval számolt 2018-ra, ami mellett akkor is kitartott, amikor például a jegybank a negyedévente publikált inflációs jelentéseiben már kisebb számokkal állt elő. Az MNB legutóbb pár hete tette közzé frissített előrejelzését, melyben 2,5 százalékos inflációt vár a következő évre.

Az infláció azért fontos egyebek mellett, mert ehhez igazítottan állapítják meg minden év elején a nyugdíjemelés mértékét. Így történik ez 2018-ban is, amikor a 3 százaléknak megfelelő ütemben nőnek a járandóságok. Ha viszont a jegybanki előrejelzést kellene alapul venni, akkor csak 2,5 százalékkal emelkednének ezek a juttatások.

Mára azonban a kormány is frissítette számításait, és rájött, hogy jövőre csak 2,7 százalékos lehet az infláció mértéke. Ez mindjárt 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint a nyugdíjak megállapításakor figyelembe vett 3 százalék. Vagyis amennyiben tényleg alacsonyabb lesz a pénzromlás üteme, mint amivel eddig számoltak, akkor a különbözet tulajdonképpen extra juttatásként kerül majd az idősekhez, amely nem lenne indokolt a jogszabályi kötelezettségek alapján.