Ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nyugdíjprémiumot fizet a kormány - már az erről szóló kormányrendelet is megjelent - írta közleményében az Emmi.

Novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő (mintegy 2,5 millió) embernek fizetnek ki. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019 novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg.

QP | Quality Placement

A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíj-kiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz.

Egy átlagnyugdíjas novemberben tehát összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én történik. Mostanra már a 9 ezer forintos rezsiutalványt is megkapták a nyugdíjasok, amelyet jövő év március végéig lehet felhasználni - sorolta az idei pluszjuttatásokat a tárca.