Novemberben nem csak az infláció egyszeri korrekcióját kaphatják meg a nyugdíjasok, hanem nyugdíjprémiumot is kapnak - jelentette be a csütörtöki kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormány idén karácsonykor is adna a tavalyi Erzsébet-utalványosztáshoz hasonló támogatást. Ennek összegéről viszont az októberi-novemberi gazdasági adatok alapján döntenek majd - közölte a kancelláriaminiszter.

Lapunk számítása szerint a nyugdíjkorrekció mértéke 1,4 százalékos lesz, mivel idén januárban a nyugdíjemelés 1,6 százalék volt, ehhez képest a kormányzat most már 3 százalékos inflációval számol. A korrekciót novemberben 11 hónapra fizetik ki 2017 januárig visszamenőleg.

A magyar kormány arról is döntött, mintegy 21 milliárd forintnyi állami támogatást ad kárpát-medencei, határon túli iskoláknak, óvodáknak és a bölcsődéknek. A tervek szerint mintegy 12 ezer férőhelyet hoznának létre a támogatásból.

Nagyon felpörgetnék a turisztikai fejlesztéseket. Lázár János közölte: a következő években, egészen 2030-ig a kormány kész akár 600-800 milliárd forinttal támogatni a turisztikai ágazatot - erről bővebben itt olvashat.

A tárcavezető emellett bejelentette, hogy a kormány újabb forrásokat különít el a házi- és a fogorvosok praxisvásárlásának támogatására. Pontos összegről egyelőre nem beszélt.

A nyitókép forrása: MTI Fotó/Soós Lajos