A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A magánnyugdíjpénztárak mellett az önkéntes pénztáraknál is lassú erózió figyelhető meg az év első felének adatai szerint − derül ki a PSZÁF kockázati jelentéséből. A magánpénztárak einstandja után nagyjából százezer főnél és 240 milliárd forintnál volt az induló létszám és vagyon 2011 második negyedévében, az idei első félév végére már csak 75 ezer fő 188 milliárd forintnyi vagyona volt a hajdani nyugdíjpillérben. Mindez valószínűleg további koncentrációhoz vezet, ekkora taglétszám ugyanis nem teszi lehetővé a fenntartható működést, költség gyanánt mindössze 0,9 százalék tagdíjat lehet ugyanis érvényesíteni. Ha a szabályozás nem változik, a pénztárakat a cégcsoport más vállalatai vagy a tagok adományai tarthatják életben.

Az önkéntes pénztáraknál a kilépők és a szolgáltatásban részesültek száma jócskán meghaladja az új belépőkét, a létszám negyedévente húsz-harmincezer fővel csökken − vagyis a demográfiai adatok és az egyre gyakrabban vizionált nyugdíjkatasztrófa sem téríti az öngondoskodás irányába a lakosságot, és a meglévő tagok is inkább befektetésként és nem nyugdíjcélú megtakarításként tekintenek az önkéntes pénztárakra. Az egészet valójában az adókedvezmények mozgatják, s az, hogy a pénzhez adómentesen lehet hozzájutni tíz év tartás után. Adókedvezmény cafeteriaelemként a munkaadónak jár, önkéntes befizetés után pedig a munkavállalónak. A pénztáraknak komoly érvágást jelentett a végtörlesztés, hiszen sokan léptek ki és használták fel felhalmozott vagyonukat hiteltörlesztésre − akkor is, ha ezen valójában igen sokat buktak. A negyedéves egyösszegű kifizetések 11−13 milliárd forint körül alakultak a korábbi időszakban, 2011 utolsó és 2012 első negyedévében azonban ez 17 és 21 milliárd forintra nőtt − idén a második negyedévben visszatért a korábbi szintre a kifizetés mértéke.

 

Egészségpénztári ráfordítások (2012, milliárd forint)
Eü. szolg.Sporttev.GyógyszerGyógye.Sporteszk.
I. negyedév2,30,57,62,70,2
II. negyedév2,40,17,73,10,3
Forrás: Forrás: PSZÁF

Az egészségpénztárak − mivel azokat a gyakorlatban nem is kezelik igazán megtakarítási lehetőségként − viszont szárnyaltak, negyedévente húszezer új belépőt regisztráltak. Az első negyedévben 52 ezer új tagot hozott, hogy a cafeteria-rendszert szétszabdalta és újravarrta a kormány.

A magánpénztárak növekedési portfóliójának összetételében 2008 első negyedévében csak 30 százalék volt az államapapír aránya, 2012 második negyedévében azonban már 47 százalékot tett ki. Leginkább a vállalati kötvények és jelzáloglevelek, valamint a részvények aránya csökkent, együttesen 38-ról 15 százalékra, a befektetési jegyeké 28-ról 40 százalékra ugrott 2011 elején, most 35 százalékon áll.

 

Kép: Napi Gazdaság, Völgyi Attila