Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Nagy nehézségekbe ütközhet ekkorra a nyugdíjak kifizetése. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz állami nyugdíj, hanem azt, hogy senki nem tudja, mire lesz elég" - adott választ Farkas András nyugdíjszakértő a Napi.hu Öngondoskodási konferenciáját záró kerekasztal-beszélgetésen, hogy mi lesz azokkal, akik 2040-ben mennek majd nyugdíjba. Szerinte éppen ezért a mai fiatalok nagyon ki lesznek szolgáltatva.

Az öngondoskodás ugyanakkor tanítható, sőt, muszáj lenne ebbe az irányba terelni a fiatalokat, hiszen nem lehet minden megoldást az államtól várni - tette hozzá Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója.

Ha 2040-ig folyamatosan azt hangoztatjuk, hogy úgyse lesz nyugdíjatok, kedves fiatalok, akkor szét fog esni a társadalom - figyelmeztetett Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. Az államnak is van ebben felelőssége, hiszen nem lehet azt várni, hogy tömegek fognak havi tízezreket félretenni. "Azt érzem, hogy egy kampány folyik, amely arról szól, hogy ha én nem fogok havi tízezreket félretenni, akkor 2070-ben biztosan nem lesz nyugdíjam" - magyarázta, hozzátéve, hogy veszélyes tendenciát jelent, ha azt kommunikáljuk, hogy a saját hibánk, ha nem tettél félre a nyugdíjas éveidre.

Mindenképpen lesz állami nyugdíjrendszer - nyugtatta a kedélyeket Farkas András, de emellett a munkáltatói hozzájárulásokat ismét jobban kellene támogatni. Erre Európa-szerte számos pozitív példa van. Magyarországon viszont egészen döbbenetes a tájékozatlanság, sokan a nyugdíjcélú megtakarításokhoz kapcsolódó, több éve létező adójóváírásról sem hallottak még - vélte a nyugdíjszakértő.

Az első fizetésből senki sem a nyugdíjára fog gondolni - mondta Merényi Zsuzsanna, aki szerint a nyugdíj-megtakarításokhoz a gazdaságba vetett hosszú távú bizalomra van szükség, ezt pedig nehéz elérni.

A Policy Agenda felmérései szerint a magyar lakosság csupán 34 százaléka érzi úgy, hogy képes lenne kifizetni egy váratlan kiadást - ez nagyjából 300 ezer forintot jelent. A maradék többségnek még az is problémát okoz, ha elromlik a mosógép. Ő miből tegyen félre? - tette fel a kérdést, aki szerint ez a maradék vesztesnek fogja éppen ezért érezni magát.

A lényeg az lenne, hogy aki tud, az tegyen félre - fűzte hozzá Farkas András, aki szerint sokan azért sem kezdenek el takarékoskodni, mert úgy gondolják, a nyugdíjaskort meg sem fogják élni. Az önkéntes megtakarítást az egész világon támogatni kell, ez önmagától sem sem megy. Éppen ezért a szakértő szerint nem lenne rossz megoldás, ha nem önkéntes lenne a rendszer, hanem a munkáltató mindenkit bejelentene a pénztárakba. "Ha megadjuk a választási lehetőséget, akkor szinte senki sem fogja választani. Ha viszont beléptetjük őket, úgy senki sem fog magától kilépni, hülye lenne ezt tenni" - tette hozzá a nyugdíjszakértő.