Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár által öt szakszervezettel tartott tegnapi egyeztetéseken nem esett szó a Munka törvénykönyvéről (MT). A meghívottak három pontot vitattak meg a kötelezettségvállalásra föl nem hatalmazott államtitkárral, de ígéretet nem kaptak semmire, sőt a következő tárgyalást sem tűzték ki. Információink szerint azért, mert a kormány vállalta, hogy szakértők bevonásával folytatják a korkedvezményes nyugdíjakról a tárgyalásokat, hozzájuk igazítva az időpontot.

Az egyeztetésre a kormány korkedvezményes és korengedményes nyugdíjazás megszüntetésével kapcsolatos tervei miatt került sor. (A hatályos jogszabály szerint korengedményes nyugdíjazásra 2011 végéig van lehetőség, korkedvezményesre 2012-ig.)  Az egyeztetésen részt vevő Független Rendőr Szakszervezet elnöke, Pongó Géza szerint már az eredmény lenne, ha a tárgyalás visszakerülne a belügyhöz, vagy legalább kiderülne, mit ért a kormány a rendvédelmiek életpályamodelljén. A tárgyalásra nem kapott meghívást a Mozdonyvezetők és a Vasutasok Szakszervezete, amely levélben várta a kormány válaszát sztrájkkezdeményezésükre. A megbeszélés után az MTI szerint Gaskó István úgy nyilatkozott: ha a kormány "felleli" a MOSZ és a VSZ egyeztetés kezdeményezésére vonatkozó dokumentumait, akkor ők is csatlakozhatnak a sztrájk előtti tárgyalásokhoz.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint semmi váratlan nem történt, csak egyes szakszervezetekkel tárgyalt a kormány, mivel a munkavállalói oldal képviseletére most egyetlen szervezet sem kapott teljes felhatalmazást. Olyan részmegállapodásokat pedig nem lehet kötni, amelyek egységesen alkalmazhatók lennének a mai kormányrendelet helyett, melyben 14 szakmacsoport 800 szakmája számára állapítják meg a korkedvezményes nyugdíjazás szabályait − mondta lapunknak Borsik. Szerinte ismét időhúzás zajlik, az egyeztetéssorozat pedig nem helyettesítheti az országos tárgyalásokat például az MT-ről. Utóbbiakat Czomba Sándor szerint a most születő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Testület keretében képzeli el a kormány − azt még nem tudni, ez mikorra állhat fel.

Jobban jár a kormány, ha a korkedvezményekről vagy az MT-ről megfelelő szinten, mandátummal, szakértelemmel és felelősséggel tárgyal a szakszervezetekkel, különben csak lerövidíti a konfliktusokhoz vezető utat − jegyezte meg Borsik János, utalva arra is, hogy ha nem tapasztalnak érdemi együttműködést az MT társadalmi vitájában, akkor augusztus végén demonstrálni kezdenek.