A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál (NRSZH) azok sem kapják a rokkantnyugdíjat, akik "átmentek" a felülvizsgálaton − tudta meg a Napi Gazdaság. A korábbi struktúra a tervezettnél jóval egyszerűbben működött, a rokkantság százalékos arányában százalékosan folyósították a rokkantnyugdíjakat. A járandóság nyugdíj jellegét azonban megszüntették, így a megváltozott munkaképességűek most már csak akkor kaphatnak úgynevezett rehabilitációs ellátást, ha rehabilitálhatók, illetve akkor jogosultak rokkantsági ellátásra, ha a rehabilitációjuk nem javasolt, vagy ha rehabilitálhatók, de a kérelem benyújtásakor már csak öt év van hátra az öregségi nyugdíjig (Napi Gazdaság, 2012. augusztus 16.).

Ehhez arra lenne szükség, hogy komplex orvosi vizsgálatok után ezúttal már más alapon kigondolt kategóriákba sorolják az érintetteket. Több esetben ez ugyan megtörtént − információink szerint "papíralapon és zsebszámológépekkel" −, de az NRSZH informatikai bázisának hiányában a még így is nagyjából tízezer, már a felülvizsgálaton átesett személy hónapok óta nem lát egy fillért sem a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya többszöri megkeresésünkre sem reagált, nem cáfolta és nem is erősítette meg értesülésünket.

A rendszer működésképtelen

Az érdekvédelmi szervezetek szintén panaszkodnak a partneri kapcsolat hiányára. Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, az elmúlt két évben a kormányzat számos intézkedést hozott, amelyek érintették az idősödőket és időseket, a nyugdíjkorhatár betöltése előtt állókat és a nyugdíjasokat, a mindenkori miniszterelnök tanácsadó testületeként működő Idősügyi Tanácsot viszont jelentős csúszással, csak 2011 őszén állították fel.

Hegyesiné szerint az új rendszer 2012. januári startja óta működésképtelen és nem szolgálja a kormányzati célokat, ahogy azt sem, hogy a felülvizsgálat után az ellátásra jogosulatlanok munkaerőpiacra való visszaterelésével akár 217 milliárd forintot lehetne spórolni a költségvetésnek. Szerinte számos homályos pont van még, mint például az is, hogy egyelőre nem látják olyan számban a rehabilitálhatóknak a munkalehetőséget, a képzéseket, amilyen számban most elveszítik korábbi juttatásaikat.

QP | Quality Placement