Az Országgyűlési Hivatal (OGYH) adatai szerint 2019 első negyedévének végén 1090-en dolgoztak itt, ebből 65-en vezetőként. A munkaerő-állomány bértömege márciusban 534 241 000 forint volt, azaz egy főre a hónapban lebontva bruttó 490 129 forint jutott - olvasható a portálon.

Ez azonban nem pontos kép, mivel a vezetők fizetése is szerepel ebben az 534 milliós összegben, márpedig az ő átlagfizetésük lényegesen nagyobb. A 65 vezető pozíciót betöltő személyre a hivatal számai szerint 91 253 000 forintos bértömeg jutott, azaz fejenként 1 403 892 forint. A vezetők bére nélkül a hivatalban dolgozók bértömege 442 988 000 forint volt, míg létszámuk 1025 fő. Így a hónapban az alkalmazottak átlagbére 432 183 forint volt.

Közzétették a Köztársasági Elnöki Hivatalnál (KEH) dolgozók személyi juttatásainak idei első negyedéves számait is. A legfrissebb, 2019. I. negyedéves adatok szerint januárban 76, februárban eggyel több, 77 fő dolgozott a hivatalánál. Az év első három hónapjában több mint 127 millió forint törvény szerinti illetményt fizettek ki a dolgozóknak Áderék: januárban 39,73, februárban 43,96, márciusban 44,19 millió forintot.

Ebből a hivatal vezetőinek fizetése összesen 39,16 millió forintot tett ki. Beleértve a vezető beosztású dolgozókat is, a KEH-nél az átlag fizetés egyéb juttatások nélkül számolva 552 ezer forintra rúg.