Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem tudni, hogy milyen év lesz a 2023-as, de az biztos, hogy egyelőre a pedagógusok 10 százalékos ágazati pótlékemelést kapnak januártól, ugyan is ezt ígérte meg nekik Pintér Sándor belügyminiszter.

Magyarországon kevés a tanár, kevés az óvónő, előfordul, hogy közmunkás vigyáz a gyerekekre. A közigállás.hu portálon még év közben is 383 helyen keresnek tanárt, pedagógust pedig több mint 439 iskolába várnak.

Szakok szerint: 

  • testnevelő tanárt 22,
  • matektanárt 71,
  • magyar nyelv és irodalom tanárt 16,
  • kémiatanárt 27,
  • fizikatanárt 37,
  • földrajztanárt 13,
  • ének-zene tanárt 22 iskolában várnak.

Egy pályakezdő óvodapedagógus fizetése bruttó 310 ezer forint körüli, ami tizennégy éven át a bértábla szerint nem is változik, mondta Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke az Eduline.hu-nak. Nem véletlen, hogy tíz éve nem jelentkeztek olyan kevesen óvodapedagógusnak, mint idén.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a rendkívüli kongresszusán egyébként Pintér Sándort a közoktatásban való teljes járatlansága és alkalmatlansága miatt lemondásra szólította fel. Szerintük a miniszter által szervezett álkonzultáció és béremelésnek csúfolt pótlékemelés, inkább nevezhető egy pedagógusellenes folyamat részének, mintsem a közoktatásban felgyülemlett problémák rendezésére tett lépésnek. 

A tanárok azonnali 45 százalékos alapbéremelést követelnek.

Sőt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) januártól több napos munkabeszüntetést is lesz, valamint indul egy tudásmenet is az oktatásért. A Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék és a noÁr mozgalom tagjai 2023. januárban a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogolnak majd, oda ahol ősszel kirúgták az első öt tanárt. 

Szeptember óta forr a levegő

Az idei tanévben valamivel több mint 310 településen, legalább ezer intézményében 2650 körüli tiltakozó akcióról van információja a Civil Közoktatási Platformnak. Ősz óta sztrájkoktól, tüntetésektől és demonstrációktól hangos a közoktatás. A pedagógus szakszervezetek többször tárgyaltak már a kormány képviselőivel az alacsony bérekről, a tanárok magas munkaóráiról, egyelőre eredménytelenül.

Ígéretekkel tele a padlás

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára az közölte december közepén, hogy a kormány elkötelezett a pedagógusbér-emelés mellett, három év alatt 75 százalékkal akarják emelni a tanárok juttatását, de ez csak akkor lehetséges, ha megérkeznek az uniós források.

A tervezett béremelés három lépcsőben:

  •  2023-ban 21 százalék
  • 2024-ben 25 százalék
  • 2025-ben 29 százalék

Csökkent a diákok száma

Statisztikai adatok szerint az idei tanévben 1 millió 852 ezren vesznek részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. Az előző tanévhez képest ötezer fővel csökkent az általános iskolások száma és kevesebben tanulnak a felsőoktatásban is, de az óvodások négyezerrel többen vannak és nőtt a középfokú iskolákban tanulók száma is - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A 2022/2023-as tanévben:

  • 323 ezren óvodába járnak,
  • 719 ezren általános iskolában,
  • 517 ezren középfokú oktatási intézményekben tanulnak, 
  • 2600-an súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek pedig fejlesztő nevelés-oktatásban részesül,
  • felsőoktatási tanulmányokat 290 ezren folytatnak - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Nincs érdemi változás a gyermekek, a tanulók és a pedagógusok számában. Az óvodákban a főállású pedagógusok száma évek óta változatlanul 31 ezer fő. A főállású pedagógusok száma közel 74 ezer. Országosan az egy pedagógusra jutó tanulók száma a korábbi évekhez hasonlóan 9,7 fő.

Középiskolák bontásban 

  • Gimnáziumba 195 ezren, az összes tanuló 45,6 százaléka jár,
  • Technikumba és szakgimnáziumba 166 ezren 38,8 százalék,
  • Szakképző iskolába 60 ezren 14 százalék,
  • Szakiskolákban és készségfejlesztő iskolába 6,8 ezren 1,6 százalék jár.

A középfokú intézményekben főállású pedagógusként több mint 42 ezren dolgoznak. Alig 453 fejlesztő pedagógus foglalkozik 2,6 ezer súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekkel. A felsőoktatás nappali képzésein az előző évivel megegyező létszámban, 207 ezren tanulnak. A korábbi évek tendenciáját követve 2022-ben is tovább nőtt a külföldi hallgatók száma. Az összes munkarendet tekintve az idei tanévben közel 42 ezer külföldi hallgató tanul magyar felsőoktatási intézményekben.