Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2022-ben tovább csökkent a pedagógusképzésre jelentkezők száma, ez pedig nagyon rossz következményeket vetít előre a szakszervezet szerint. Eleve jóval kevesebben kerültek be a felsőoktatásba, mint korábban: idén csak 73 805 jelentkezőt vettek fel, körülbelül kétezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A pedagógusképzéseknél még nagyobb a visszaesés a felvételi adatok alapján: idén 12 ezer jelentkezőből csak 6449-et vettek fel, ami rendkívül rossz eredménynek számít.

A szakmai és érdekvédelmi szervezetek már tavaly is aggodalmuknak adtak hangot, akkor 7327 hallgatónak sikerült eljutnia erre a területre. Ráadásul idén az ötéves osztatlan tanári képzésekre mindössze 1458 embert vettek fel, közülük kerülnek ki a magyar nyelvet, történelmet, matematikát, biológiát, kémiát, fizikát és idegen nyelvet oktató tanárok – derül ki az Index cikkéből.

Az is aggasztó, hogy országosan 2233-an jelentkeztek óvónőnek, közülük azonban csak 892 hallgatót vettek fel. Általános iskolai tanító szakra mindössze 533-an nyertek felvételt, jelezte a Népszava.

A lap szerint Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke egyenesen katasztrofálisnak nevezte a felvételi eredményeket a pedagógusképzésben. A fő gond az, hogy akkor sem lenne elég az összes hallgató a nyugdíjba vonulók pótlására, ha mind diplomát szereznek és az oktatásban helyezkednek el. 

„Ám ez nincs így, többen lemorzsolódnak a képzés során, s vannak, akik nem tanárnak mennek a diplomájukkal, de akik mégis, azok közül is többen két-három éven belül pályát módosítanak” – mondta Gosztonyi Gábor, aki szerint legalább 45 százalékos béremelésre lenne szükség ebben a szektorban.

Eközben már most is több ezer pedagógus hiányzik az oktatásból.