A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011 márciusától kezdődő határidővel olyan – nagyobb részt – uniós forrásból megvalósuló pályázatot írt ki, amelynek célja vállalkozások technológiai innovációs tevékenységének támogatása volt.

A vádirat lényege szerint az egyik vádlott, egy 48 éves férfi – egy informatikai tanácsadó cég vezetőjeként 0 a gazdaságfejlesztési pályázati összeget jogszerűtlenül, megtévesztéssel szerezte meg. A férfi a támogatás elnyerése érdekében, a társaság nevében 2011 októberében pályázatot nyújtott be.

A férfi a kifizetési folyamatban a támogatási szerződésben foglalt feltételek igazolására valótlan tartalmú jelenléti íveket, számlákat, teljesítésigazolásokat és egyéb okiratokat csatolt a kifizetési kérelmeihez. A vádlott valótlanul igazolta, hogy a projekttel kapcsolatos fejlesztői tevékenység Debrecenben folyt, holott a valóságban azt budapesti irodájukban, illetve távmunkában dolgozó alkalmazottak végezték.

A társaság a megyeszékhelyen csupán szervert üzemeltetett és az általa bérelt ingatlanokban néhány munkaállomást alakított ki, ahol a társaság egyes munkavállalói eseti jelleggel jelentek meg. A fiktív számlákat két másik – egy 37 és egy 44 éves férfi által irányított – vállalkozás nevében állították ki.

A 48 éves férfi – aki a fiktív számlákat a saját cége időszaki adóbevallásaiban is szerepeltette – összesen 114 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott, bűnsegédei közül a 37 éves férfi 13 millió, a 44 éves férfi 37 millió forintnyi vagyoni hátrány okozásához nyújtott segítséget. A 48 éves vádlott a jogellenesen elnyert támogatási összeget és annak kamatát később visszafizette.

Az Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vizsgálta a támogatást és ajánlással élt a Legfőbb Ügyészség felé. Az ügyészség – bár erre jogszabályi kötelessége nincs – minden OLAF ajánlás alapján büntetőeljárást indít, vagy, ha az ajánlás előtt már indult büntetőeljárás, a nyomozást kiterjeszti az OLAF ajánlásban foglaltakra is, ezért ebben az ügyben is elrendelte a nyomozást, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lefolytatott.

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a 3 férfi ellen - adta hírül a főügyészég.

A Fővárosi Törvényszék mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki vád szerint. A bíróság a 48 éves férfit 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a cégvezetéstől és vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, a 37 éves férfit 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 1 évre eltiltotta a cégvezetéstől, a 44 éves férfit 1 év 3 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a cégvezetéstől.

Az ügyészség az ítélet ellen a vádlottak terhére súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása végett jelentett be fellebbezést - olvasható a közleményben.