Nem érzékelhető egyelőre, hogy a Görögországból érkező, s a többi dél-európai államot is negatív színben feltüntető, járványszerűen terjedő hírek eltántorítanák a magyar utazókat a hellén köztársaságba tervezett utaktól. Jelenleg ugyanis az előfoglalások számában nincs jelentősebb eltérés a tavalyi év hasonló időszakához képest az Apollon Travel utazási irodánál, ahol a tervek szerint a 2009-es számokat hozzák idén is, de ettől kedvezőbb forgalmat is elképzelhetőnek tartanak - nyilatkozta a Napinak Kiss Péter, az utazási iroda értékesítési vezetője.

Egyelőre nem érzékelnek negatív hatást a Neckermannál sem az utazási piacon a görögországi események miatt. Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezető igazgatója lapunk megkeresésére azt mondta, hogy utasaik döntéseit egyelőre nem befolyásolják a negatív görögországi híradások, amiben annak is szerepe lehet, hogy a többség februárban még kevésbé érzékeny ilyen negatív hírekre. A főszezonra remélhetőleg rendeződnek a viszonyok Görögországban - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Kiss Péter is hangsúlyozta, hogy a helyzetértékelésre még viszonylag korai az időpont. Annyi azonban már most is látszik, hogy az elmúlt évekkel szemben a görögök is rájöttek, hogy nem lehet minden évben árat emelni. Így az utazási irodának sikerült a tavalyi görög árakat tartani, sőt van ahová még olcsóbban is el lehet utazni - tette hozzá. Ráadásul a jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyiek is érzik, hogy fontos számukra a vásárlóerő vonzása, így a helyi árakat is inkább csökkentik.

Békefi is úgy látja, hogy az idei szezont nem annyira a negatív hírek, mint inkább az árérzékenység befolyásolja a jellemző általános gazdasági visszaesés miatt. Ugyanakkor a piaci szereplők egyelőre kivárnak, a szokásos előfoglalási akciókkal várják a nyaralókat Görögországba. Ez annak tudható be, hogy az utazási irodák nem ítélik tartósnak, hosszú távúnak a negatív eseményeket Görögországban, hogy emiatt különleges akciókat indítanának. Ugyanakkor a főszezonig ez az elképzelés még megváltozhat.

A sztrájkokról szóló hírek sem rengetik meg igazán az utazni vágyókat, és erre nincs is szükség. A görögök ugyanis amúgy is sokat sztrájkolnak, de ez inkább az Athéni utazókat érinti, és ott is inkább a téli szezonban. A turizmusból élő görögök ugyanis nem ellenségeik saját maguknak, így a charterjáratokkal még sosem volt gond - tette hozzá az Apollon értékesítési vezetője.