Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint a csalásokat egy 26 éves pécsi férfi és az élettársa, valamint egy 33 éves hegyhátmaróci férfi és a felesége követte el. Mind a négy gyanúsítottat elfogták, hárman közülük letartóztatásban vannak - írja az MTI.

A gyanúsítottak azzal hívták fel telefonon a sértetteket, hogy az önkormányzat 50 ezer forintot ad azoknak, akik jelentkeznek a koronavírus elleni védőoltásra. Azt mondták nekik, hogy ehhez a bankszámla- és bankkártyaadataikat egy borítékba téve ki kell dobniuk az ablakon, a borítékot az önkormányzati hivatal munkatársai viszik majd el.

Az elmúlt hetekben a dombóvári rendőrkapitányságra több tucat hasonló esetről érkezett bejelentés. A sértettek három esetben adták át az adataikat a csalóknak, akik ezután több százezer forinttal károsították meg őket.

A rendőrség a három rendbeli csalás mellett húsz csalás kísérletével gyanúsította meg az elkövetőket.