Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mind az önkormányzat, mind a tiszti főorvosi szolgálat szankciókat helyezett kilátásba azzal az erdőkertesi háziorvossal szemben, aki nem olt a körzetében. Az orvos az ATV Híradójának elmondta, hogy nem gondolta meg magát.

Kiss Csaba döntésének több oka is van. Szerinte káosz van az oltások elrendelésében, mikor kit kell oltani, és ez hétről hétre változik. "Azt se tudjuk, milyen oltóanyagot, és hogyan kellene adni" - folytatta a háziorvos. A kínai vakcinának nincs európai engedélyezése, és ezt kifogásolja. "Az összes engedélyezett is tulajdonképpen nem törzskönyvezett gyógyszerkészítmény, tehát majdhogynem ilyen klinikai kipróbálási fázisban vannak" - és noha Kiss szerint ez járványhelyzetben megengedett, nem nagyon szeretne "gyógyszerkipróbálásokban részt venni".

A harmadik ok: a rendelői körülmények nem felelnek meg annak, hogy úgy tudjanak oltani, ne a járvány terjedéséhez járuljanak hozzá, hanem a megelőzést segítsék. Két orvos és két fogorvos rendel náluk, a váróhelyiség pedig félig-meddig közös. Váltott rendelésben vannak, így bármikor bejöhet egy covidos beteg - mondta Kiss Csaba, hozzáétette: pénteken például három covidos beteg sétált be a pozitív leletével hozzájuk. Ráadásul a váróhelyiségük túl kicsi, hogy megfelelő távolságot tartsanak.

"Most ha közben ott ülnek tízen, akik be vannak hívva mondjuk egy ampulla Modernára, el lehet képzelni, hogy közöttük terjesztjük a covidot, vagy éppen próbáljuk megelőzni" - nyilatkozta a háziorvos az ATV Híradónak.

A szervezési feladatokat is a házorovosokra testálták, ami plusz költséggel jár nekik.

A háziorvos elmondta, hogy "megfenyegette" már az önkormányzat, a tiszti főorvosi szolgálat is esetleges szankciókat helyezett kilátásba.

Kiss Csaba szerint nekik is szükségük van a pihenésre, és nem tudja, hogy mi alapján mondta Müller Cecília, hogy ötmillió forintig büntetik azt, aki nem olt hétvégén, hiszen ők nem munkáltatói a háziorvosoknak. Ez az ötmillió forint a praxis háromhavi finanszírozása, "onnantól kezdve, én lehúzom a rolót" - mondta az erdőkertesi háziorvos.

A MOK elnöksége elhatárolódik

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége a hippokratészi esküvel ellentétesnek tart minden olyan megnyilvánulást, amely oltásellenes, illetve alábecsüli a koronavírus-járvány veszélyességét és az egyéni védekezés jelentőségét - írja a szervezet közleményében. Ezen kijelentések rombolják az egészségügybe vetett bizalmat és a járvány megfékezésére tett közös erőfeszítéseinket. A MOK elnöksége határozottan elhatárolódik a MOK etikai normáival összeegyeztethetetlen tevékenységű, megnyilatkozású orvosoktól.