Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A negyedévente megjelenő EY 'Future Consumer Index' legfrissebb, kilencedik kiadása 2022 februárjában készült el 18 000 fogyasztó részvételével.

A kutatásban megállapították, hogy a termékek és a szolgáltatások árának emelkedése az alacsonyabb jövedeleműeket érinti a leginkább hátrányosan, de a közepes és a magasabb keresetűek is megérzik a megnövekedett terheket. Emiatt a vevők visszafogják a fogyasztásukat, olcsóbb árucikkekre váltanak, és kevesebbet vásárolnak a nem létfontosságú készítményekből.

A válaszadók 38 százaléka a ruházati cikkekre, 35 százalékuk a szépségápolási és kozmetikai szerekre, 30 százalékuk pedig alkoholra költ kevesebbet, a megkérdezettek 20, illetve 19 százaléka azonban már a friss és a csomagolt élelmiszereknél is inkább az olcsóbbat választja.

Az emelkedő megélhetési költségek miatt a megkérdezettek 60 százaléka kezdene el megtakarítani: 60 százalékuk a közeljövőben, míg tízből négy ember már most is igyekszik félre tenni.

 

 

László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője szerint az emelkedő infláció miatt az emberek világszerte és Magyarországon is egyre jobban vigyáznak a pénzükre. Nagyobb költésre csak egyedi ajánlatok vagy emlékezetes programok miatt lesznek hajlandóak, ezért a kereskedőknek ennek tudatában kell átalakítaniuk termékeiket, szolgáltatásaikat és értékajánlatukat is. Aki időben és jól reagál, akár növelheti is az eladásait, a csak az árak emelésére koncentráló cégek azonban könnyen szemben találhatják magukat a kereslet drasztikus csökkenésével.

Magyarországon az infláció a márciusi havi adat szerint 8,5 százalékos volt.