Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet jobbára 13 és 19 fok között lesz. A nappali maximumok 33 és 37 Celsus-fok között alakulnak. Azt írták: hétfőn a középhőmérséklet általában 25, 26, főként északnyugaton és városi környezetben 27, 28 fok körül alakul.

Hétfő este, késő este a Kisalföldön, Alpokalján, illetve általában az északnyugati, északi határvidéken labilizálódik a légkör, esetleg helyenként zivatar is előfordul. Estétől a Kisalföldön, illetve ezt követően késő este az Észak-Dunántúlon az északnyugatira forduló szél helyenként viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések várhatóan meghaladhatják a 60-70 kilométer/órát.