A megbeszélésen Banai Péter megerősítette: a kormány az energiaárak emelkedésétől is meg kívánja védeni a településeket, ezért indította el múlt év végén összesen 140 milliárd forintos kerettel az önkormányzatok energiahatékonysági beruházásait támogató pályázatokat - írta a tárca.

A kormány a vállalkozások megvédése, a munkahelyek megőrzése és a gazdaság sikeres újraindítása érdekében idén is 1 százalékra csökkentette a helyi iparűzési adó mértékét a kisvállalkozásoknak.

A vállalkozásoknál maradó iparűzési adó összegé a kormány a tavalyival azonos módon kifizeti az önkormányzatoknak: a 25 ezer lakosúnál kisebb települések a kieső összeg 100 százalékát kapják meg, a 25 ezer lakosúnál nagyobbakat az adóerő-képességüket figyelembe véve kaphatnak támogatást a központi költségvetésből.

A kormány vizsgálja továbbá annak lehetőségét, hogy mérsékelje a minimálbér 200 ezer forintra, valamint a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelésével keletkező többletterheket a települések részére - olvasható a tárca közleményében.