A 39. és a 40. hetet összevetve 14 százalékkal nőtt a Covid-19-cel diagnosztizáltak aránya, a halálozások napi száma 6-16 között volt, ezt múlta felül a 20 fős tegnapi adat - mondta Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs napi tájékoztatóján.

Szavai szerint továbbra is a 20-29 éves korosztály a leginkább érintett, de most történt egy kisebb eltolódás. Egy héttel korábban a fertőzöttek negyede a 20-29 korosztályból került ki, most már csak 23 százalék a részesedésük az összes megbetegedésekben. Viszont a 30-60 éves korosztályban a betegek száma jelentősen emelkedik, immár mintegy 45 százalékos az arányuk az összes fertőzött között.

QP | Quality Placement

Magyarországon 322 pozitív eset jutott 100 ezer főre vetítve a 40. héten. Előző héten még 253 volt, egyértelműen látszik ebből is, hogy felszálló szakaszban vagyunk - mondta Müller.

A rekordszámú, 20 halálos áldozatok között 15-nél találtak szív- és érrendszeri megbetegedéseket, magas vérnyomást és egyéb megbetegedést. Egy fő esetén légzőszervi megbetegedés volt, 4 további főnél jellemzően cukorbetegség, pajzsmirigy, veseelégtelenség volt.

Eddig összesen 771 297 PCR tesztet végeztek el. Továbbra is mindenki aki gyanús, orvosi kérésre térítésmentesen jut a vizsgálathoz. Most 627 fő van kórházban, 37-en lélegeztetőgépen.

Mindenkinek dolga van a járvány kezelésében, mindez nagyfokú fegyelmet kíván meg a lakosság, a hatóságok és a kutatók részéről is, be kell tartani az utasításokat a járvány lassítása érdekében - mondta Müller Cecília.

Szavai szerint fontos, hogy egyszerre hányan fertőződnek meg, mekkora a teher az egészségügyi rendszerben, és elkerülhető legyen a robbanás, amely más országokban történt, ugyanúgy laposítani kell a görbét, ahogy az tavasszal is történt.

Ma életbe léptek a visegrádi országokra szabott határátlépési könnyítések, amelyek november elsejéig élnek - tette hozzá Kiss Róbert alezredes.

A román kormány változtatott a belépési feltételeken, ennek nem minden részlete ismert, kéri a törzs, hogy mindenki, aki oda tart, érdeklődjön a részletes feltételekről.

Tegnap 86 intézkedés volt, ebből 45-ször, mert nem viselt valaki maszkot a közlekedésben, minden esetben figyelmeztettek a rendőrök. Összesen 31 esetben történt intézkedés, 27 személyt figyelmeztettek, 1-re bírságot szabtak ki, a többiek ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. Eddig 835 esetben intézkedtek ilyen kihágásért a rendőrök.