Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csak a húsvéti hétvégén 276 ezer főt sikerült beoltani – mondta az operatív törzs napi tájékoztatóján Müller Cecília tisztifőorvos. Ezzel immár közel 2,5 millió ember van Magyarországon, aki legalább az egyik oltását megkapta, és közel egymillióan már a második oltást is felvették az öt engedélyezett oltóanyag valamelyikéből.

A leginkább veszélyeztetett idős korosztályból a 65 év felettieknek 85 százaléka megkapta az oltást, ebben a körben nagyon csökken a fertőzések száma. A 80 év felettiek körében már 90 százalékot meghaladó az átoltottság.

Sok praxisban már nincs is 65 év feletti regisztrált oltakozó. Müller elmondta, ha még nem regisztráltak interneten vagy levélben, akkor ezt tegyék meg!

Tovább kell menni

Kell is, hogy ez a trend folytatódhasson, hogy a fiatalabbakat is olthassák, lévén a brit mutáns ezt a korosztályt is agresszíven támadja, és komoly tüneteket vagy haláleseteket okoz.

Szerdán újabb Pfizer-vakcina jön Magyarországra, ebből lesz a pedagógusok második köre, és újabb oltakozók is ebből a szállítmányból kapnak vakcinát a héten. Immár kijelenthető, hogy Pfizer- és Moderna-vakcinával olthatók a várandós és szoptató nők is, őket is keresik a hatóságok, hogy jelentkezzenek az oltásért.

Müller szerint öt hét alatt másfél millióval nőtt meg a regisztráltak száma, felfutóban van a trend, ha az eddig bizonytalanok is csatlakoznak, akkor elérhető a 70-80 százalékos átoltottság.

A látható trendek értelmében most abban lehet reménykedni, hogy a közeljövőben tetőzhet a járvány – mondta Müller. Kellő óvatossággal kell kezelni a hétvégi kisebb betegedési adatot, lévén ilyenkor kevesebben mennek orvoshoz. Várhatóan hétköznap többen jelentkeznek majd tünetekkel.

A szennyvízben egy stagnáló, de magas szintet mérnek a szakemberek. Szegeden és Szolnokon enyhe emelkedés van, jelentős csökkenés viszont sehol sincs. Akik átestek a betegségen és elhúzódó tüneteik vannak, azok háziorvosukhoz fordulhatnak, akik kaptak erre vonatkozó útmutatást.

Több helyen erősre sikerült az ünnep

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondása szerint a húsvéti hétvégén maszkhordási kihágások miatt miatt 3942 emberrel, így már több mint 47 ezer emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

A hétvégén sokan mentek a szabadba, az első kerületben 18 ember ellen indítottak eljárást, amiért összegyűltek egy parkban. Csak egy üzletet, egy virágboltot kellett bezárni ideiglenesen, ahol nem tartották be a biztonsági előírásokat.

A Bács megyei Akasztón, Maglódon Pest megyében, a Lánchíd utcában Budapesten és Csongrád-Csanád megyében is intézkedtek a rendőrök ahol kocsmákban kiszolgálták a vendégeket. Utóbbi esetben a vendég a mosdóban próbált elbújni a rendőrök elől.

Több budapesti lakásból előállítottak bulizókat, akikre csendháborításért rendőröket hívtak, és megállapították, hogy megszegték a kijárási korlátozásokat.