Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly novemberben a fideszes képviselők még támogatták az ellenzéki párt javaslatának tárgysorozatba vételét, decemberben pedig az általános vitát is lefolytatták róla - emlékeztet a portál.  Akkor azt ígérték, hogy a parlamenti eljárást folytatni fogják.

A részletes vita azonban azóta sem kezdődött meg, kedden a fideszes többség le is söpörte az erre irányuló javaslatot.

Kepli Lajos jobbikos képviselő, a javaslat benyújtója erre közleményben úgy reagált: a kezdeti látszólagos támogatás, majd mellébeszélés után a Fidesz immár nyíltan szembemegy a társadalom akaratával. Úgy véli ugyanis, hogy a magyarok mintegy négyötödének elege van az évenkénti kétszeri óraállítgatásból, amely rendkívüli módon terheli az emberi szervezetet.

Miért van szükség erre?

Magyarország a közép-európai időzónában (CET) van, ami egy órával több, mint az egyezményes koordinált világidő (UTC), nyáron ez lesz még egy órával több (UTC+2). Ennek igazi előnye télen látszana meg, például december 20-án, mikor 15 óra 56 perc helyett 16 óra 56 perckor lenne napnyugta.

A probléma, hogy a CET időzóna túl széles, Magyarország pedig a keleti oldalán van, ezért eleve viszonylag korán megy le a nap.