Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bevándorlók "már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót" - jellemezte a bevándorlási helyzetet Orbán, hangsúlyozva, hogy több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait. Az utánpótlás pedig bőséges, milliók készülnek útra kelni - hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy csak Irakban és Szíriában több millióan szorulnak humanitárius segélyre. Hozzátette, hogy "az észak-afrikai védvonal" is összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett, mivel a Nyugat által egyedül üdvözítő államformának tartott képviseleti demokrácia intézményei működésképtelenek ott, ahol nincs erre irányuló akarat.

A kormányfő kifogásolta, hogy Európa "nemhogy tárva, nyitva hagyta az ajtókat és ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak". Szerinte egyébként a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, "a világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek". Érthetőnek is tartja, hogy sokan közülük, akik nehéz körülmények között élnek, elindulnak Európába, egy "gazdag, de gyenge világrégióba", ám világosan látszik: Európa nem képes magára venni a világ összes baját, nem képes eltartani az összes gazdasági bevándorlót, ráadásul "az sem biztos, hogy mindannyian dolgozni akarnak". Elgondolkodtatónak nevezte ezzel kapcsolatban, hogy valaki még Németországban is azért tüntet, hogy Svédországba mehessen.

A miniszterelnök felszólalásában a világ legtermészetesebb dolgának nevezte, ha az ember megvédi a családját, és - mint mondta - "mi most éppen ezt tesszük". Kifejtette: Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja, történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, ezáltal ugyanis Magyarország önmagát is védi. Amikor Magyarország határait védjük, akkor Európát is óvjuk - tette hozzá.

Magyarországnak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia

A miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia: meg kell védenie az ország és Európa határait, de meg kell küzdenie "a rövidlátó európai politikával is", amely szembefordult az európai emberek akaratával. Vitában állunk Brüsszellel, mást azonosítunk problémaként, a megoldás eszközeiként, a probléma következményeiként - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, újra kell gondolni számos európai intézményrendszert, egy sor európai vívmányt. Mivel Európa nem tudja megvédeni saját külső határait, újabb és újabb belső határok záródnak le - hívta fel a figyelmet.

Szerinte az érthető, hogy az európai baloldal lehetőségként tekint a bevándorlásra, ezzel ugyanis beteljesítheti történelmi célját, a nemzetek felszámolását. Nem véletlen, hogy rotációban szidják Magyarországot, mert az kiáll nemzeti függetlensége mellett - mondta Orbán.

Az európai politikát kritizálva azt is kiemelte, hogy az az Európa, amely félmilliárd polgárától követeli meg a törvények tiszteletét, képtelen rábírni a bevándorlókat egy egyszerű regisztrációra. Bírálta továbbá, hogy Brüsszel menekültnek tekinti azt is, aki valójában illegális gazdasági bevándorló. Ezek alapján azt mondta: "így jutottunk oda, hogy veszélybe kerültek a határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa". Amíg pedig Európa nem lesz képes egységes cselekvése - folytatta -, a nemzetállamoknak kell védekezniük e "brutális fenyegetéssel szemben".

Mi eddig is megtettünk mindent

"Mi eddig is megtettünk mindent, amire jogszerűen lehetőségünk volt. Ezután is erőnkön felül fogunk teljesíteni" - mondta. A magyar emberek döntöttek: az országot meg kell védeni - hivatkozott Orbán a nemzeti konzultáció eredményére, jelezve, hogy a kormány lépései ebből a parancsoló kötelességből vezethetők le.

Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország nem jókedvéből épít műszaki határzárat és alkalmaz saját megoldásokat, "egyszerűen megpróbáljuk betartani szerződéses kötelezettségeinket".

A magyar kormánynak vannak javaslatai

A kormányfő szerint hosszú küzdelemre kell készülni, a kormány azonban kitart, nem enged, de amíg nem lesz egységes európai cselekvési terv - ismételte meg -, a problémát nem lehet megszüntetni.

A magyar kormánynak vannak javaslatai - folytatta, ezek között említve Európa déli határainak közös megvédését, a menekülttáborok EU-n kívüli elhelyezését, valamint azon országok segítését, amelyek már így is több millió háborús menekültet telepítettek le.

Az uniós kvótarendszer tervét bírálva megerősítette álláspontját: az csupán a következményekre vonatkozik, nem az okok megszüntetésére, csak "szétterítené a problémát". Először vegyük elejét a népvándorlásnak, majd a határok megvédése után beszéljünk arról, mi legyen azokkal, akik itt vannak vagy ide akarnak jutni - szorgalmazta.
A kormányfő azt mondta, világossá kell tenni mindenkinek, hogy Európa attól Európa, hogy itt világos szabályai vannak az együttélésnek. A törvények uralma Európában nem elnyomást, hanem védelmet és biztonságot jelent - fogalmazott.

Európában nem alanyi jog a jólét

Le kell szögezni - folytatta Orbán -, hogy itt mindenki megdolgozott azért, hogy nyugalomban és biztonságban élhessen; megdolgoztak külön-külön az emberek és együtt a nemzeti közösségek is. Európában nem alanyi jog a jólét, azért meg kell dolgozni - hangsúlyozta.

Végül párthovatartozástól függetlenül kérte a képviselőket a kormány támogatására a tömeges bevándorlás elleni küzdelemben, mert "hazánk csak egy van, és azt mindannyiunknak kötelessége megvédeni".

A horvát és a szlovén határszakasz együttes védelméhez kell a honvédség is

A szerb határt a rendőrség meg tudja védeni, a horvát és a szlovén határszakasz együttes védelméhez azonban fel kell használni a honvédséget is - mondta Orbán parlamenti felhatalmazást kérve a katonák bevonásához. A kormányfő - a napirend előtti felszólalása után elhangzott frakcióálláspontokra reagálva - kifejtette, hogy a határzár működik a szerb zöldhatáron; míg korábban azzal számoltak, hogy hatodára, hetedére esik vissza az illegális belépők száma, annál sokkal nagyobb mértékű csökkenést mutatnak a számok.

A szerb és a horvát határt együtt a katonaság nélkül nem tudjuk megvédeni - hangoztatta Orbán, szükségesnek nevezve a közös járőrözést. Azon ellenzéki képviselőknek, akik a parlament rendkívüli ülésén elutasították a honvédség bevonásának tárgyalását, azt üzente: azok, akik megtagadták a felhatalmazást, most pedig a hatékonyságot kérik számon, "képmutatóak és farizeusok".