Szimbolikus eseménynek nevezi Király Júlia MNB-alelnök (képünkön) tegnapi lemondását Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem tanára, aki szerint mindez egyben jelzi a kormány teljes ellenőrzését is a jegybank felett. Scheppele egy másik, szintén friss blogbejegyzésben azt állította, hogy a Fidesz-kormány pr-hadjáratba kezdett, hogy szimpatikussá tegye magát. Mindkét poszt Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában jelent meg, amely a New York Times weboldalán érhető el.

Scheppele emlékeztet rá, hogy azoknak, akik az elmúlt néhány évben figyelemmel kísérték a magyarországi eseményeket, már tudhatták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem csinál titkot abból, hogy átvenné az MNB irányítását. Ennek első lépése volt, hogy Simor András jegybankelnököt fizetéscsökkentéssel próbálta távozásra bírni, majd miután ezzel nem ért célt, az Alkotmányban adtak volna lehetőséget a felügyelet és a jegybank összevonására. Ez utóbbi az ECB és az EU ellenállásába ütközött, így végül a monetáris tanács saját szája íze szerinti bővítése és összetételének átalakítása lett a járható út.

Matolcsy György MNB-elnöki kinevezését követően nem vesztegette az időt, a nagytakarítás során több elemzőnek mondott búcsút, illetve hatásköröket vont el a két megmaradt alelnöktől. Király Júlia először kivárt, hogy meglássa, tudja-e befolyásolni továbbra is belülről a monetáris politikát. De a monetáris tanács múlt csütörtöki ülése után, ahol a tagoknak mindössze 35 percük volt a 40 oldalas anyag tanulmányozására a szavazás előtt, Király lemondott. Orbánnak így már megvan a saját jegybankja - zárul Scheppele posztja.